hétfő, április 30, 2007

Szélesmetélt spárgával - tagliatelle agli asparagi


Gyakran eszünk tésztát. Mélyen megértem a Dolce Vita blog szerzőjét, mi sem bírjuk sokáig paradicsomos tészta nélkül. Ez volt az egyik első étel, amit önálló háztartásomban főzni kezdtem, sok bazsalikommal és fokhagymával. Pennének, spaghettinek és fusillinek mindig kell lennie itthon, ugyanígy hámozott paradicsomnak is, ebből egy isteni pastát 20 perc alatt bármikor össze tudunk dobni.

Ezt a spárgás változatot azonban nem tudom elképzelni a durumbúzából készült száraztésztából. A spárga zsenge ízét sokkal jobban kiemeli a soktojásos, selymes házitészta. Az olaszok megőrülnek a friss tésztákért: a RAIUNO naponta jelentkező főzőműsorának szinte minden szakácspárbajában készít ilyet valamelyik versenyző. Nekik 20 percbe belefér az egész két-háromfogásos ebéd elkészítése, beleérve a tésztagyúrást is, én még nem vagyok annyira gyakorlott, mint ők, a nyújtáshoz és metéltkészítéshez a tésztagépemet – az egyik kedvenc konyhai eszközömet – használom.

Spárgából általában a zöldet választom. Nem csak azért, mert azt nem kell hámozni, de zamatosabbnak is tartjuk a fehérnél.

A receptben zöldségleves is szerepel, de én ehhez az ételhez semmiképpen nem csinálnám kockából, ne nyomja el a spárgát az ízfokozó. Inkább 1-1 szál sárgarépából, fehérrépából, szárzellerből és hagymából, hideg vízben feltéve gyors alaplevet főzök hozzá.


Szélesmetélt spárgával

3 tojás
30 dkg liszt
50 dkg zöldspárga

3 evőkanál olívaolaj

fél csokor petrezselyem

3-4 gerezd fokhagyma

1 dl
zöldségleves
parmezán (nálunk még mindig pecorino romano)

A tojásból és a lisztből ruganyos tésztát gyúrok, a tésztagombócot letakarva a hűtőbe teszem pihenni egy órácskára. A tésztát 4 részre vágom és a tésztagéppel, fokozatról fokozatra haladva vékonyra nyújtom majd metéltre vágom. Liszttel meghintve, tálcán szétterítem.
A spárgát megmosom, 4-5 centis darabokra vágom, a spárgacsúcsokat félreteszem. Felteszem a tészta főzővizét. A fokhagymát és a petrezselymet finomra vágom, az olívaolajon megfuttatom. Rádobom a spárgadarabokat, a spárgacsúcsokat kivéve. Meglocsolom a zöldséglevessel, 4-5 percig párolom, hozzáadom a spárgacsúcsokat is, majd bedobom a tésztát a forró vízbe. A spárgát még pár percig, roppanósra párolom, nem érdemes teljesen puhára főzni, mert elveszítené a karakterét. A kifőtt szélesmetéltet a spárgás serpenyőbe szedem ki, összeforgatom, frissen reszelt parmezánnal tálalom.

Ebből a mennyiségből 4, nem hatalmas adag lesz.

De szép is vidéken!

Innen kerülnek a zöldfűszerek...


...a konyhaasztalomra.


Rozi és az ő tíznapos gidája

szombat, április 28, 2007

VKF! IV. - Reggelizzünk együtt!

Mamma a forduló kiírásában már egészen komoly áttekintést adott a reggelizési szokások földrajzi megoszlásáról, csak megerősíteni tudom. Volt alkalmam párszor együtt reggelizni egy magyar szállodában – tehát a megszokott közegükből kiszakítva – lengyelekkel és olaszokkal, nagyon tanulságos. A lengyelek szépen végigeszik a kínálatot: rántotta, sült kolbászkák, heringsaláta, pirítós, mellettük az olaszok letudják a reggelit egy cappuccinoval meg egy sütivel, esetleg még egy gyümölcsjoghurt. Bár az olasz konyha feltétlen híve vagyok, reggeliben nem ők a kedvenceim.

A legjobb szállodai reggelit Poznanban ettem. Rengeteg, főleg túrós süti, sokféle sajt, sonka és felvágott, friss kenyér és péksütemények, saláták, vagy négyféle gyümölcslé és joghurtos turmix, de a kedvencem a mi kovászos uborkánkra emlékeztető, nagyon friss, sós vizes uborka volt, erről azóta Zsófinál tájékozódtam.

Remek reggeliket ettünk még annak idején az NDK-ban, ’86-ban vállalati üdülés keretében voltam Thüringiában a családdal. Hatalmas terülj asztalkám, háromféle kenyér (fehér, barna, fekete), felvágottak, sajtok, 3 és 8 perces tojás, de a két legérdekesebb dolog a nagy tálban kitett gyömölcsjoghurt illetve a zellersaláta volt. Egy évvel később építőtáborban voltam Potsdam közelében, sokkal jobban emlékszem arra, milyen gazdag kínálatból pakolhattam tele a reggelihez a tálcámat, mint arra, hogy milyen hideg is volt hajnali fél hatkor.
És az sem zavart bennünket, hogy mindenhol Erich bácsi bámult a tányérunkba, a táborok és üdülők éttermeinek falán ott lógott a képe.
Szóval reggelizni az északi népeknél szeretek, de az ebédet és a vacsorát inkább a déliek konyhájából választanám.

Mikor megkérdeztem a férjemet, mivel nevezzek erre a fordulóra, azt válaszolta, linkeljek az ő foodblogjára :). Reggeliben nálunk ő a profi. Én szombat-vasárnap pótolom az egész heti alváshiányt, őt pedig kidobja az ágy hétvégén is. Nekem így csak az ünnepi reggeli marad, de ezt egyáltalán nem bánom. Most éppen tükörtojás-rántotta korszaka van, de imádom a szinte semmiből készült melegszendvicseit is: kevés olajjal megkent, zöldfűszeres, sajtos kenyerek, általában került a sajt alá némi zöldség is, paradicsom, újhagyma, póréhagyma, szárzeller, mikor mit talált. Vagy pirítós tonhalkrémmel, salátával. Vagy pirítós fűszervajjal: ezeket a mélyhűtőből kapja elő, Anyukámtól kaptam egyéb finomságok között ajándékba egy komoly készletet, zsályás, rozmaringos, borsikafüves, szurokfüves és kakukkfüves vajrudakból. Hogy én mennyire szeretem a pirítóst rajta olvadó vajjal! Emlékszem, egyetemistaként az egyik nyári szünetben folyton pirítós, vaj, lágytojás, Medve sajt és paradicsomlé volt a ráérős reggelim.
Ezzel én tulajdonképpen be is érem. Nem nagyon kívánok reggelire édességet, illetve legföljebb desszertként, a reggeli végén. Gyakran reggelizem – egy bizonyos – szállodában, már gépiesen kezdem a teakészítéssel (zöldtea, borsmenta, csipkebogyó), gyümölccsel indítok. Majd leggyakrabban bundáskenyér sajttal, paradicsommal, paprikával, uborkával. ( Azért ez a bundáskenyér nem az a bundáskenyér… meleg, de nem forró, a sajt már nem tud úgy ráolvadni, ahogy kéne. Ez is gyerekkori kedvenc: legjobban füstölt sajttal és savanyú káposztával szerettem. ) Utána még lecsúszik egy gyümölcsjoghurt vagy egy-két mini croissant csipkebogyólekvárral. De kell is a kiadós reggeli, ezeken a napokon nem mindig van lehetőségem ebédelni.

De ezen a hétvégén a VKF! negyedik fordulójának apropóján nekem kellett reggelit készítenem. Legyen friss kenyér, de anélkül, hogy korán keljen kelnem miatta: erre jó a kenyérsütőgép. Nem ez a legkonyhatündérebb megoldás, de az egész heti hajtás után megérdemlem ezt a kényelmet: friss kenyér illatára ébredni, különösebb erőfeszítés nélkül. (Fogok én még kalácsot dagasztani, lekvárt főzni, paradicsomot befőzni… de nem mostanában)

Az Officina Nova kiadónak volt egy „A Föld ajándéka” sorozata jó tizenöt éve, Kenyér, Paradicsom, Gomba, Burgonya és Fokhagyma kötetekkel. Ebből a Kenyér nagyon jó recepteket ad kenyérsütőgéphez. Miután a családban lett még néhány ilyen gép, a könyvem is vándorútra kelt, nem tudom, hol lehet éppen, így nem tudtam megkeresni benne a kedvenc kapros-túrós kenyerünk receptjét, de gugli barátunk gyorsan segített. Nagyjából ezt a receptet követtem, némi módosítással.

Kapros-túrós kenyér

2dl langyos víz
2 evőkanál tej
2 evőkanál olaj

50 dkg liszt
½ teáskanál só

1 teáskanál cukor
25 dkg túró

3 evőkanál szárított kapor
1 tasak szárított élesztő

A hozzávalókat a kenyérsütőgép tartályába töltöm (nem felejtem ki mindjárt az elején a keverőlapátot). Ha nem indítom el azonnal a kelesztést és a sütést, akkor fontos, hogy az élesztő a tetejére kerüljön, ne kezdjen azonnal dolgozni. Normál programon dagasztottam-kelesztettem, közepesen erősen sütöttem. Este készítettem össze, 8 órára időzítettem, ennyit simán kibír a túró is hűtés nélkül, kánikulában nem biztos, hogy megpróbálnám.

A következő szezonban kapor helyett medvehagymával is ki fogom próbálni. De nem időzítem reggelre: a gépünket először egy fokhagymás-fűszeres kenyérrel próbáltuk ki, isteni finom volt, de egy csöppet agresszív volt az egész lakást belengő fokhagymaillat hajnalban...


Most pedig elutazom a szüleimhez, ahol a múlt héten kisgida született, így nem biztos, hogy lesz friss kecsketúró, de a kertben biztosan kincsekre lelek!

hétfő, április 23, 2007

Reményteli várakozás

Csuda érdekes dolgot fedeztem fel a magyar üzletlánc helyi boltjában. Már éppen a pénztárhoz járultam volna, mikor egy kicsi zöld hűtő üvegajtaja mögött apró üvegcséket és tégelyeket vettem észre. Áttanulmányozva a mellette kitett prospektust, gyorsan eldöntöttem, hogy a szarvasgombás ízesítésű tokaji aszú zselét választom. Tettem még egy gyors kört a boltban, hogy felmérjem a kéksajt-kínálatot ( a receptajánlat kéksajttal és körtével javasolja megízlelni eme különlegességet), de beláttam, nem szabad ezt elkapkodni holmi márványsajttal meg éretlen körtével. Adjuk meg a módját, meg a megfelelő alkalmat! Már nincs egy hónap a házassági évfordulónkig...
Nem hallgathatom el, hogy míg kivettem a hűtőből a zsákmányt, átható szarvasgomba-illat csapott meg. Remélem, tényleg jó anyag!

vasárnap, április 22, 2007

Csupa csoki

A múlt heti kosárkák tésztájának maradékát, ahogy Zsófi javasolta, betettem a fagyasztóba, hogy ezen a hétvégén tovább folytathassam az alkotást. Gondolkodtam, hogyan lehetne összehozni ezt a tésztát például Kicsi Vú és Chilii chilis kekszével, aztán más ötletem támadt: ha már a tészta is ilyen áthatóan kakaós, miért ne tölthetném meg a kosárkákat bűnösen tömény, mámorító csokoládéval? Nagyon intenzív ízt akartam, így a szokásos trüffel-masszát vettem alapnak.

1 dl tejszín
20 dkg étcsokoládé
2 dkg vaj
tetszés szerint:
reszelt narancshéj, kardamom
keserűlikőr
cayenne-bors

Vízgőz fölött felmelegítettem a tejszínt és a kockára tördelt csokoládét beleolvasztottam. Simára kevertem, mikor hűlni kezdett, belekevertem a vajat. A masszát háromfelé osztottam, és különbözőképpen ízesíttem. Az első adagba egy fél narancs héját reszeltem, és pár szem, porrá tört kardamomot kevertem. A második adagba 1 evőkanálnyi keserűlikőrt. A harmadikat két késhegynyi cayenne-borssal kevertem simára. A kész sütiket hűtőben tárolom.
Ez a mennyiség 8 kosárkához volt elég.

(És még mindig van tésztám a fagyasztóban! Folytatás következik.)

szombat, április 21, 2007

Kenyeret nem dobunk ki

Eszter, idegeit nyugtatandó, kenyérchipset készített a héten. Ahogy már megkommenteltem nála, ehhez hasonló ropogtatnivalóban én is meg szoktam menteni a szikkadt kenyereket. Vagy szeletekben, ahogy ő, vagy kockákra vágva sütöm ropogósra a fűszeres olajjal ízesített kenyérdarabokat. Ezeket aztán változatosan fel lehet használni – már ha marad belőle. Krémlevesekbe betétként, gazdag salátákban (hasonlóan, mint pl. a Caesar-saláta), vagy gyors vacsoraként rendszeresen eszünk a fűszeres joghurtba kevert pirított kenyérdarabkákat (ezt annyira szeretjük, hogy akár friss kenyérből is készítjük).

A héten valahogy megmaradt egy nagyobb darab kenyér, de szárazabb volt annál, hogy még szép vékony szeleteket vághattam volna belőle. További szárítás után őrölhettem volna belőle morzsát, hogy panírozáshoz (de én azt sosem) felhasználhassam, vagy fűszeres morzsa legyen belőle egy ilyesmi étel megkoronázására, vagy fűszerezve, sajttal és kis tejszínnel összegyúrva félbevágott paradicsomokra süthessem. Még soha nem próbáltam, de fogom: (hiába keresem a forrást, nem találom, hol olvastam) az olaszok is használták a fűszeres-fokhagymás kenyérmorzsát reszelt sajt helyett ínséges időkben.

A férjem kérésére azonban most (is) a következő nagyon egyszerű étel lett belőle:

Paradicsomos rakott kenyér

4-5 szeletnyi (jó negyed kiló lehetett frissen) szikkadt (akár majdnem teljesen száraz is lehet) kenyér
1-2 evőkanálnyi olívaolaj
1 fej hagyma
1 közepes sárgarépa
2 szál szárzeller
2-3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz (400 g) darabolt paradicsom
bazsalikom, szurokfű, ízlés szerint
1-2 dkg, lehetőleg parmezán jellegű sajt (nálam most pecorino romano)

Begyújtom a sütőt. A hagymát, szárzellert, sárgarépát, fokhagymát apróra vágom, egy vastagon megolajozott kisebb sütőedénybe terítem. Annyi olaj legyen benne, mint amikor pl. a pörköltalaphoz párolunk hagymát. A sütőben félpuhára párolom, közben egyszer kiveszem és megkeverem. (Tulajdonképpen soffrittot készítek, csak éppen a sütőben.) Ha a hagyma megüvegesedett, hozzáadom a feldarabolt kenyeret és összeforgatom. Visszateszem a sütőbe, hogy a kenyér magábaszívja az ízeket, meg egy kicsit megpiruljon, közben egyszer megforgatom. Közben a paradicsomba belekeverem a fűszer(eke)t, meglocsolom vele a kenyeret: ügyelek rá, hogy a paradicsomot egyenletesen osszam el, mindenhol kellően átjárja, de ne áztassa kellemetlenül nedvesre a kenyereket. A tetejére sajtot reszelek és visszateszem a sütőbe, míg a paradicsom kicsit besűrűsödik és a sajt ráolvad a tetejére.

Nem egy fotogén étel, de finom, egyszerűsége a nagyszerűsége. Kettőnknek épp elég volt ebédre.

vasárnap, április 15, 2007

Vissza a konyhába

Régen volt már ilyen hétvégém. Nem rohantam sehová, tudtam, hogy főzni is lesz lehetőségem, hát kényelmesen bevásároltam, hagyva, hogy a választék döntsön helyettem, bár nagy vonalakban a medvehagyma meghatározta a terveimet.
Nem tudom, észrevettétek-e, hogy az egyik hazai élelmiszerlánc egészen jó árakon kínál korábban alig és drágán beszerezhető zöldségeket (rukola, madársaláta, édeskömény, endívia, egzotikumok), és nem csak hogy olcsón, de ráadásul szinte folyamatosan.
Sőt, a javukra írom azt is, hogy múltkorában több doboz kókusztejet spájzoltam be tőlük, jól tettem, azóta nincs utánpótlás, de még reménykedem.
Nos, így jött szembe velem egy darab akciós édeskömény – saláta már nem lett volna belőle, de megsütni így is kiváló. Hasonlóan enyhe ízű zöldségeket válogattam mellé, szárzellert és répát, olívaolajjal összeforgatva 20-30 perc alatt megsült a sütőmben, a végén hozzátettem egy felnegyedelt endíviát is. Szándékosan nem fűszereztem semmivel, tálalásnál rászórtam az édeskömény zöldjét. A túrós-zöldfűszeres háromszögek mellé ettük.
Mivel pár szem eper is lapult a hűtőmben, desszertnek elkészítettem Zsófi epres-mascarponés tortácskáit, némi csalással. Mascarpone helyett nagyon krémes sovány túrót ízesítettem mézzel és vaníliaesszenciával, így is tökéletes (viszont kevésbé zsíros, ha valakinek ez számít!). 8 kosárkát sütöttem (ennyi formám van, meg nagy evőkapacitás sem volt jelen éppen), jócskán maradt a tésztából. Ezt Zsófi tanácsát követve lefagyasztottam, folytatás következik a következő hétvégén, már vannak ötleteim a töltelék(ek)re. Ja, és ez a tészta tényleg isteni, és dolgozni is nagyon könnyű vele!

Medvehagyma III.

Még mindig tele (mindkét) hűtőm medvehagymával, pedig esszük nagy kedvvel. Pestóként, salátaként, túróval keverve – egyik este endívialevélben tálalva ez volt a késői vacsorám.

A fokhagymás-hagymás íze nagyon egyenletesen oszlik el a salátákban, kevésbé erőteljes a rokonainál, nem nyomta el a szárzeller és az endívia enyhe ízét sem (éppen ezek voltak otthon, nem tudatos a választás), szóval nem csak nagyon egészséges, de igazán ínyenc ételek alapanyaga.
Nálunk lesz majd még belőle leves, mártás (a fagyasztottból), egészben sült hal hasába is tölteném, ha kedvem lesz, raviolit készítek vele.
A húsvéti túrós háromszögeimet ma kipróbáltam medvehagymával és rukolával. A lehető legegyszerűbb elkészíteni, az áttört túrót összekevertem az összeaprított medvehagymával illetve a rukolával, ezzel töltöttem meg a rétestésztából vágott csíkokat. (Remélem, jövőre Húsvét előtt is eszembe jut majd ez a változat!)

Én már tudom, mennyire egészséges étel, a Házipatika és Vargáék oldalain pontosabb információk olvashatók.

Összegyűjtöttem (és igyekszem majd minden szezonban bővíteni) néhány linket a bloggertársaktól, ők mit készítenek belőle:

Ildinkónál:
Medvehagymás, szarvasgombás tészta

Másik blogjában, a Mézesmadzagban is megjelent a medvehagyma:
Medvehagymakrémleves

Vörösvár is főz:

Fakanál is szentelt néhány posztot a témának, nála további linkek is vannak:
Túrókrém medvehagymával
Medvehagyma
Medvehagyma krémleves
Csirkék a csalitosban

A Vegarecept blogban tanácsokat kapunk arra is, hogy hogyan szedjük és tároljuk, és íme még egy krémleves (bár nálam a vega kategóriába nem fér bele az erőleveskocka).

A Kaják E vitamin nélkül blogban:

Ági főz, de süt is:

Gasztronauta tartósítja:
A pesto aztán a töltött borjúba is került: Farsumagru aszalt paradicsommal, medvehagyma-rukola pestoval

Kicsi Vú retektzatzikit turbóz vele:

Gabojsza 2008-ban dokumentálta először medvehagyma-imádatát, azóta szezonban ontja a jobbnál-jobb recepteket, a (számomra) legérdekesebbek:
Nagyon izgalmas medvehagymakrém
A Vegagyerek blogon Siccikétől:

szombat, április 14, 2007

Medvehagyma II.

Az, hogy szezon van, nem csak a blogokon látszik: pénteken két lapot vettem, mindkettő konyha-rovatában találtam medvehagymás receptet.
Az egyik lap receptjei itt, éppen volt itthon egy csokor brokkoli, hát kipróbáltam. Nagyon nem fogott meg, de egynek jó. Az avokádósat majd máskor.
A Nők Lapjában Bereznay Tamás tavaly ilyenkor is ajánlott egy medvehagymapestós tésztát, kiegészítve valamilyen hússal (esetleg hallal, már nem emlékszem pontosan). Egyébként is nagy kedvencem a pesto, mint a zöldfűszerek felhasználási módja, hála édesanyámnak, aki komoly fűszerkertet gondoz, szezonban sokfélét tudok készíteni.
Tamás mostani receptje is rögtön megtetszett, már csak a színei miatt is: harsány narancssárga, friss zöld és fehér, igazi tavaszi kompozíció.
Mivel nem követtem pontosan, zárójelben jelzem az eredeti receptet.


Medvehagymapestós mini mozzarella, párolt újrépával

1 (2) csomag mini mozzarella
5 szál újrépa
27 (20) szál medvehagyma
kb. 0,5 (1) dl olívaolaj
(csipet só, cukor)
fél citrom (ez az eredeti receptben nem szerepel)
(1 fej saláta – jé, ezt eddig észre sem vettem)

A sárgarépát megtisztítottam, felkarikáztam és gőz fölött megpároltam (sós, enyhén cukros vízben, 2 perc alatt leforrázzuk). A medvehagymát (kevés sóval) és az olívaolajjal összeturmixoltam, apránként ízesítettem a citrommal, egy fél citrom leve ment bele. Mikor kihűlt a répa, összekevertem a mozzarellával és meglocsoltam a pestóval. (Salátával tálaljuk.)


Ez két embernek egy előételnyi adag. Nagyon könnyű, üdítő, igazi meleg tavaszi napokra való étel.

A pestóból maradt még, nem is kevés, elég lesz még egy tésztára.

csütörtök, április 12, 2007

Járt utat a járatlanért…

A munkanapjaim nagy részét kiküldetésben töltöm egy vidéki nagyvárosunkban, így majd’ minden héten egyszer-kétszer étteremben vacsorázom a kollégáimmal. Ha extrém hosszúra nyúlik a munkanap, akkor a szálloda éttermében, sajnos többször, mint szeretném – patinás szállodánk konyhája nem sok fantáziát mutat, de az ételek elkészítése is sokszor komoly kívánnivalókat hagy maga után. Ezért (is) igyekszünk a belvárosban, a megszokott helyünkön enni. A Népszabadság „100 legjobb étterem” kiadványában fedeztem fel, és nem kellett csalódnunk. Persze, nekik is volt már gyengébb napjuk, de ettől még kitartunk mellettük. Akarom szeretni őket, na, sokkal-sokkal jobb a nagy magyar átlagnál. Annyira kreatívak, amennyit a piac még elbír, az ételek elkészítése korrekt, szakszerű, a tálalás ízléses, borválaszték pohárnyi mennyiségben is, a kiszolgálás udvarias, ha a nyitvatartás utolsó órájában esünk be a töküres étterembe, akkor sem vágnak pofákat, ugyanolyan szívélyesen bánnak velünk, mint bármikor máskor. Már nem kell külön kérni, hogy a sört csak a leves után hozzák, érkezik együtt a főétellel, és automatikusan írják az áfás számláinkat is. Múltkor, míg az ételre vártunk, azt játszottuk, hogy felmondtam az étlapot: az előételek, levesek, saláták, tészták, wokban készült ételek, halak fejezeteket hibátlanul soroltam föl, mire a húsételekhez értem volna (abban nem is vagyok annyira jó), tálalták a vacsoránkat.
Talán nem csoda, hogy kicsit már unom is, ezért tegnap este „kimentünk felderítőbe”. A szintén a sétálóutcában lévő ír kocsmát gondoltuk kipróbálni, a bejáratnál kilógatott étlapot elolvasva nem ment el a kedvünk tőle.
Előételnek a sörkorcsolyákként is rendelhető finomságok nagy részét egyesítő, az étterem nevét viselő salátát választottam: olívás kevert saláta kacsamájpástétommal, pácolt erdei gombákkal, fűszeres olajban érlelt kecskesajt kockákkal, fokhagymás pirítóssal,– de nézzük a tényeket. A saláta öntete agresszív ipari ecetből, olaj alig, a májpástétom állaga nagyon durva, ízre keserű, kacsamáj voltáról sem vagyok meggyőződve, a sajt nem hogy nem fűszeres-olajos, de még csak nem is kecske (Anikóra tippelek), egyfajta, íztelen gomba, a pirítós szénné égetve, ahol nem, ott gyanúsan szürke, mintha végighúzták volna a hamuban, koszra nem is merek gondolni, fokhagyma sehol.
Asztaltársam tárkonyos pulykaragulevest eszik, a külön kért citrommal kellemesen pikánsra állítható be az íze.
A leveses illetve salátás tányér még előttünk, mikor érkezik a második fogás.
Ahogy a pincér leteszi-fölveszi a spagetti arrabbiata-mat (pontosan idézem az étlapot), rosszat sejtünk: a „tésztaétel” ide-oda lötyög a hatalmas tányérban, mint egy sűrű leves. Az is: kanállal kellene enni, villával majdnem lehetetlen. A tészta 4-5 centis darabokra tördelve, szinte pürévé főzve. A mártás furcsán szürkés színű, pedig hámozott paradicsom is van benne, az látszik, de a kóstoláskor kiderül, hogy ez bizony ketchup, nem is kevés. Az íze nem csípős, ahogy az erőspaprikától lenne, hanem iszonyúan maró, a zacskónyi feketeborstól (ma reggel még érzi a gyomrom). Az elhanyagolhatóan kis mennyiségű, durván reszelt sajt a tetején legalább parmezán...
Még soha nem hagytam meg majdnem teljes adag ételt – elég rutinos vagyok, rizikós fogást nem választok –, de most kénytelen voltam. Partneremnek elég volt látnia az arcomat, meg sem merte kóstolni, belemenekült a sztrapacskájába (azon is lehetett volna több juhtúró).
Annyira botrányosan rossz volt, hogy én szégyelltem magam a szakács helyett is. A pincér levette, hogy van némi probléma a „tészta” körül, én nem szépítettem a dolgot: ez nem arrabbiata, ennyinél megálltam, pedig még csak nem is tészta volt. Errefelé így készítik – válaszol, meg a carbonara miatt is szokott szólni a szakácsnak, hogy tojást is üssön rá, de egyébként is leveszik az étlapról a tésztaételeket. Kellemetlenül érzem magam, hogy itt legföljebb a tudálékos vendéget játszhatom, akkora a sötétség, hogy itt egy-két mondattal nem lehet világot gyújtani.
Desszertet ajánl, én nem vállalok több kalandot, de egy pohár bort elfogadok – na nem kárpótolni szeretnének a problémás étel (ó, micsoda eufémizmus) miatt, csak éppen bevezetnek egy új terméket.
Némi sajnálkozás részünkről, hogy a szakács hibáját a pincérnek vagyunk kénytelenek elpanaszolni, hát igen-igen, a vendégek nem mennek a konyhába. A szakács nem jön ki – válaszolom némi éllel, nem véletlenül.

2007., Magyarország, kétszázezer lakosú város trendi étterme. Hajrá magyar vendéglátás, van mit javítani.

De (majdnem) örök optimizmusommal megállapíthatom, hogy ez a tapasztalás is jó volt valamire: kipróbáltuk, már tudjuk, hogy nem ide kell jönni. És nem is unom annyira a törzshelyünket.

hétfő, április 09, 2007

Medvehagyma I.


Ahogy a blogokon is látszik, szezon van. Azt, hogy a közelünkben is van egy komoly lelőhely, innen kellett megtudnom – pedig elég lett volna megkérdezni a férjemet (igazán tudhattam volna, hogy ő tudja). Hatalmas medvehagyma-szőnyeg fogadott bennünket, ráadásul a domboldalra terítve, még hajolgatni is alig kellett. Majd’ 2 kilónyi medvehagymával tértünk haza, azóta folyamatosan mosom és centrifugázom.
Már rengeteget megettünk belőle magában, egy részét elajándékozom, amit pedig nem tudunk frissen megenni, azt lefagyasztom, a főznivalókba (krémleves, haltöltelék, tésztamártás) az is nagyon finom lesz majd.
Meg kell hogy állapítsam, elég jól bírja gyűrődést. Nem kényes, nem oszlik-foszlik, nem fonnyad el azonnal és nem is kezd rögtön rohadni (mint például a „gyári” rukola). Azért biztos, ami biztos, a szakadtabb példányokat nem tettem el, egy részét rögtön meg is ettem magában (bár eddig sem volt semmi ilyen problémám, de most annyira egészséges leszek, hogy csuda, vértisztító, érelmeszesedést megelőző, vérnyomáscsökkentő hatása van), a maradékot pedig gyorsan föl is használtam. Ehhez a neten keringő millió muffinrecept egyikét adaptáltam az itthon fellelhető alapanyagokhoz. Nem tettem bele sót, igaz, én egyébként sem nagyon sózok, csak a vendégeknek. Szerintem elég a sajt elég sós, a medvehagymáról meg azt olvastam itt, hogy "sószegény étrendbe, jellegzetes sós íze miatt, jól illeszthető".


Medvehagymás-sajtos muffin

1 csésze liszt
1 teáskanál sütőpor
1 tojás
¾ csésze joghurt
2 evőkanál olaj
½ csésze reszelt sajt (most trappista, de lehetett volna pl. feta is, de akkor óvatosabban bánnék a joghurttal elsőre, a sóval meg pláne)
10-12 medvehagymalevél apróra vágva
(ízlés szerint só)

Összeszitáltam a lisztet a sütőporral. Egy másik, nagyobb edényben, amibe majd minden belefér, összekevertem a tojást, joghurtot, olajat, hozzáadtam a reszelt sajtot és a medvehagymát, majd a lisztes keveréket, nagyjából összekevertem a masszát. Nem szabad nagyon kikeverni, mert akkor elázik a tészta és tömör, lapos marad. Kivajazott muffintepsibe adagoltam, kb. 200 fokos sütőben 15-20 percen át, tűpróbáig sütöttem, közben élveztem a sütőből kiáradó isteni finom, fűszeres illatot.

Ki fogom próbálni sajt helyett túróval, kecsketúróval is, szerintem az még ízesebb, szaftosabb lesz.

Biztosan a tudatalattimban ott volt az emlék Eszter húsvéti reggelijéről is, mikor kitaláltam, hogy a maradék pirostojásokból krémet készítek a muffinok mellé. 2 keménytojást apróra vágtam, kikevertem egy nagy kanál mustárral meg annyi tejföllel, amennyitől krémes lett. Köménnyel akartam fűszerezni (olyan régen nem ettem már köményt), de elfelejtettem (megint nem eszek…).
A holnapi munkahelyi ebédem tehát medvehagymás muffin, tojáskrémmel, medvehagymával, paradicsommal.

Kördés - húsvéti menü

Rio kérdését PartzánOrsi továbbította nekem, a kalinka.blogol.hu blogrol. (Akkor most kié is ez a blog?! Nekem tetszik így is, de nem nagyon értem Orsi szerénykedő megnyilvánulásait. Minden oka megvan rá, hogy saját blogja legyen – én tudom! )

Mit főzök Húsvétkor? Tulajdonképpen azonnal válaszolhatnék is: semmit. De mivel – szerintem – a vasárnapi reggeli a legfontosabb húsvéti étkezés, azt pedig én vezetem elő kettőnknek (és csak utána utazunk el a szüleimhez), talán mégis érdemes egy posztot szentelnem neki, meg ez jó alkalom arra, hogy elmondjam azt, amit a múltkor nem sikerült. Húsnemevőknél ugye a sonka nem játszik, viszont a tormáról nem mondunk le, a füstölt íz meg kell hozzá, ez általában parenyica vagy füstölt gomolya, idén scamorza volt. A tormát – most először – magam reszeltem, nem is lett belőle ecetes torma, frissen ettük. (Azt tudjátok, hogy a néphagyomány szerint miért eszünk tormát a húsvéti reggelihez? Azért, hogy nyáron ne másszanak a kígyók-békák a szánkba. A férjem azt mondta a reggeli végén, hogy bátran alszik a szabad ég alatt a nyári kenutúrán…).

És persze elkészítettem a mára már elmaradhatatlanná vált spenótos-túrós háromszögeket (lehet, hogy jövőre a spenót helyett medvehagymával csinálom).

Mindehhez friss retek, újhagyma.

Azért azt sajnálom, hogy kalácsot nem sütök – de kettőnkre? Bár furcsának tűnik, de szerintem az édeskés kalács nagyon jól aláfesti a füstölt (sonka) sajt és az erős torma kettősét, gyerekkorom húsvéti reggelijeiről ez az ízkombináció jut eszembe.

Édesanyámnál a következő volt az ebéd: húsleves illetve (nagyon intenzív ízű, sűrű) gombás zöldségleves, kinézetre mint az újházy tyúkhúsleves, tyúk nélkül, majd vadas zsemlegombóccal, a „szektásoknak” hús helyett gombával, és a mártásból is kimaradtak a húsneműek – anyám szerint nem is volt annyira jó, hiányzott belőle a füstölt íz, nekem a miénk ízlett jobban. Desszertnek a húgom készítette torta: fahéjas piskótán krém mascarponéból, őszibarackkal, illetve képviselőfánk, kókuszos kocka, gyümölcssaláta.

Uzsonnára sonka, torma, kalács, vaj, sajt, snidlinges töltött tojás, snidlinges tojáskrém, rukolás túró, babsaláta, újhagyma a kertből, paprika, paradicsom, kifelejtettem valamit?

Vége az ünnepnek, nem passzolom tovább a kördést - de aki el akarja mondani, mit főzött-evett, érezze felkérve magát!

 

blogger templates | Make Money Online