vasárnap, október 14, 2007

Toszkán kenyér

A tipikus toszkán termékek között az első helyen a kenyér szerepel. Gondosan dagasztják, kelesztik, fatüzelésű kemencében sütik még a supermercatoban is, de a legjobbat, az igazit természetesen a falusi péknél kapni, ahogy ezt Giorgio is teljes átéléssel ecsetelte: kenyér és olívaolaj, ennél finomabbat nem is kíván. Nem is vitatkoznék vele, a csodás, lyukacsos de mégis nagyon tartalmas tésztájú, ropogós héjú kenyér jópár csepp gyümölcsösen zöld olívaolajjal mennyei eledel.
Nekünk talán furcsa, hogy a toszkán kenyér só nélkül készül, ám tudva, hogy a gazdag ízű toszkán felvágottak, sonkák, zamatos olívaolajak, ízes pástétomok sokkal jobban érvényesülnek a sótlan kenyéren, azt is gondolhatjuk, tudatos választás ez, pedig nem. Ennek az eredete az, hogy a XII. században a Pisa és Firenze közti harcok során a pisaiak megállították a szárazföld belseje felé irányuló sókereskedelmet, így a firenzeiek só nélkül voltak kénytelenek kenyeret sütni. Egy másik magyarázat szerint a só egyszerűen túl drága volt, és a firenzeiek így tették költséghatékonyabbá a kenyér előállítását.
Akármi is az oka, nekem nagyon ízlik az „ízetlen” toszkán kenyér. Soha nem tízóraiztam zsírpapírból parizert zsömlével, mindig megadtam a módját, de sosem felejtem el a sienai partnereinknél azt a gyors munkaebédet: papírzacskóban szeletelt kenyér, gondosan csomagolt finocchiona (édesköménnyel fűszerezett felvágott, a kedvencem), toszkán sonka, pecorino (juhsajt) és egy üveg vörösbor várt bennünket a tárgyalóban. Ezt szeretem a toszkán konyhában meg a toszkán emberekben is: nem finomkodnak, nem akarnak másnak látszani, keményen megdolgoznak a javaikért és büszkék rá. Roppant egyszerű, de mégis nagyon gazdag ebéd volt, közben a kollégáimmal arról beszélgettünk, mennyi idő alatt unnánk meg ezt a kosztot. Szívesen tettük volna próbára magunkat, de a többi ebédeket vagy a környék legjobb haléttermében, vagy a már emlegett országúti fogadóban szoktuk elkölteni. Ott is kenyérrel kezdődik az étkezés: a paradicsomos bruschetta vagy a crostinik végtelen számú variációi, mindenféle– májas, vargányás, szarvasgombás, majonézes, padlizsános, paprikakrémes, szardellás, meg ki emlékszik már, hányféle – pástétomokkal megkenve csillapítja az éhséget.
Kenyér az alapja sok főételnek is: a ribollita, a zuppa di cavolo nero, a pappa al pomodoro kenyérrel sűrített zöldség-, káposzta-, paradicsomlevesek, vagy a mi fogalmaink szerint inkább főzelékek.
A szikkadt kenyeret sem dobják ki: panzanella lesz belőle, az egyik nyári kedvencem. Különböző változataival találkoztam már (tonhal helyett uborkával), most azt rekonstruáltam, amit először kóstoltam, ez alkalommal a nyaralásból hazahozott igazi toszkán kenyérből.



Panzanella (toszkán kenyérsaláta)

½ kg szikkadt kenyér
25-30 dkg paradicsom vagy koktélparadicsom
1 lilahagyma
1 doboz olajos tonhalkonzerv
egy csokor bazsalikom
1-2 evőkanál borecet

bors

A kenyeret földarabolom és vízbe áztatom (ha sótlan a kenyér, a vízbe sót is teszek, különben nem biztos, hogy szükséges). Kinyomkodom, kicsit összemorzsolom, salátástálba teszem. A paradicsomot és a hagymát felaprítom, a kenyérhez adom a tonhallal és annak olajával, a borecettel együtt, átkeverem, beletépkedem a bazsalikomot, szükség szerint sózom-borsozom. Behűtöm.
2-3 adag

Nincsenek megjegyzések:

 

blogger templates | Make Money Online