kedd, október 09, 2007

Toszkána 2007.

Ahogy már mondtam, szeptember eleji eltűnésemnek jó oka volt: jól megérdemelt szabadságomat töltöttem, isten bizony nem – egyik-másik – kedvenc blogom szerzőinek hatására, de éppen Toszkánában. De nagyon jól jött, hogy olvashattam már az ő beszámolóikat, néhányat kinyomtatva magamal is vittem, így legalább tudom, még mi mindenről maradtam le :).
A http://www.agriturismo.net/ oldalon (ez egy ügynökség) is találtam jópár kiadó házat, szobát, apartmant, végül erre esett a választásunk, Santa Maria a Montéban, Pisa közelében. Szívesen mentem volna délebbre, vidékebbre, de érkezésünk estéjén már nagyon örültem, hogy nem kell még 100 km-t megtenni a célig, így is majdnem éjfél volt, mire megérkeztünk. Szeptember elsején utaztunk, az autópálya csurig volt az Olaszországba – főleg Romániából – visszatérő vendégmunkásokkal, egy benzinkútra be sem fértünk. Nem volt könnyű beverekedni magunkat az első olasz autóspihenőbe sem, de muszáj volt: az olasz határt átlépve nekem a lehető leghamarabb innom kell egy kávét – egyébként egyáltalán nem kávézom. Bár Olaszországban mindenhol csudajó a kávé, azt mondják, a benzinkutakon a legjobb. Hazafelé az utolsó olasz benzinkúton ittam életem talán legjobb kávéját: kivételesen macchiatot kértem (mindig szigorúan tej, tejszín, cukor, miegymás nélkül iszom), a pöttynyi, teljes tejből készült tejhab meseszerű krémessége egyáltalán nem tompított a markáns keserűségen, sőt, teljessé tette az ízélményt.
A tervezett 10 órás út így 15 lett, és maximum 1 óra késést – volt 4(!) órás araszolás is a legnagyobb dugóban – jelentett az, hogy a híres olasz úttáblázásnak is köszönhetően kicsit még keveregtünk közvetlenül a cél közelében. A végén a szállásadóink – Isabela és Giorgio – vadásztak le bennünket a városban, miközben éppen a bárban kértem útbaigazítást. Nem rosszarcúskodtak, hogy az este 7-ig tervezett érkezés helyett 11 után estünk be, őszinte kedvességgel fogadtak bennünket, ráérősen megmutattak mindent és szívesen koccintottak velünk egy kupica hazai almapálinkával. Giorgioval néhányszor még megismételtük a koccintást, pár nap múlva előkerült az ő „grappa barricata”-ja (hordóban érlelt grappa, egészen konyakszerű) is, illetve az utolsó este kaptunk tőle még egy üveg ajándék vin santot, hogy ha kiürül az üveg, pálinkát hozzunk vissza benne neki.
Nem éppen ilyennek képzelem az agriturismo fogalmát, szerintem ez inkább egy casa di vacanza, mint ahogy a saját honlapjukon is megnevezik magukat. (Ha valakit érdekel a dolog, közvetlenül őket keresse, az ügynökséget kihagyva kedvezőbb áron bérelhetők a lakások.) A tulajdonos nagyapja még a mai ház helyén álló istállóba kötötte be a teheneket, ennek a helyére építettek Giorgioék egy takaros, 4 appartmanból álló házat.
Első reggel, mikor végre világosban is szemrevételeztem a terepet – a „kertben” hatalmas medence, játszótér, ping-pongasztal, függőágyak a fák között, grillezők, jópár bicikli a vendégeknek – az éppen a medencét kezelgető Giorgio rámkiáltott, hogy szedjek fügét, hamarosan leérik. Persze, hogy folyton fügét ettünk, egy hét alatt már mutatóba sem maradt.

A nappaliban lévő kis vitrinbe bekészítve várja a vendégeket a „nostri prodotti” lista, persze kóstolóval együtt: bor, olívaolaj, méz, a Chiantiból és a Bianco di Toscana-ból nem kevés palack fogyott a nyaralás alatt, jópár üveggel hoztunk haza is. Az olívaolajuk is csodálatos – zamatos, gyümölcsös, minden kesernye nélkül –, nem is kerestünk mást, természetesen abból is hoztunk magunkkal.
Érkezésünk másnapján, vasárnap a 30 km-re levő ipermercatoig kellett mennünk az alap-élelmiszerkészlet beszerzéséért, az odáig vezető út is megerősített bennünket, hogy sokat fogunk küzdeni az eltévedésekre fordított idővel. De nem csak az út tartott sokáig, de vásárlás is, pedig csak az élelmiszerre koncentráltunk, de már a kenyerespultnál zavarba jöttünk a választéktól, végül persze a toszkán kenyeret választottuk – erre majd még visszatérek. A kenyeret fatüzelésű kemencében sütik még a hipermarketben is, a vevőkkel pedig nagy táblán tudatják, mikor van készen a friss sütés (2-3 óránként).
Érdekes, hogy a felvágottas- és sajtospultnál sorszámot kell tépni, az eladók teljes figyelmet és időt is szentelnek a vevőknek, nem türelmetlenkedik senki, sőt, ráérősen váltanak pár kedves szót. Én is jól kikérdeztem a szemérmes mosolyú eladófiút, értelemszerűen nem kértem az ungherese szalámit, sem a spanyol húskenyeret, viszont a toszkánt annál inkább, mint ahogy a finocchionát (sertéshúsból készülő, édeskömény magjával fűszerezett szalámi) is, és bár egy régióval arrébbról jött, a pármai sonkát sem hagytuk ott. A sajtospultban halásztam még egy buffalát (bivalytejből készült mozzarella), csudaszép és csudajó előételeket csipegettünk el, míg megfőtt a tészta. Olajbogyó, aszalt paradicsom, grillezett articsóka olajban, felvágottak, szalámik, sonkák, caprese előételnek, aztán egy tál tészta vagy grillkolbász, hal – nagyjából ezek voltak a vacsoráink, de sosem untuk meg.

Nem terveztünk nagyon „hajtós”, sok városnézős nyaralást, majdnem sikerült is tartanunk, hogy minden másnap otthon pihenjünk. Persze Firenzét, Pisát, Sienát meg kellett nézni, de az is nagy kaland volt, ha csak a szomszéd faluba indultunk, köszönhetően az igencsak kacskaringós utaknak és az ismerten „precíz” táblázásnák.
A falut, ahol a piacot sejtettük, nem találtuk meg, az éppen ellenkező irányban lévő faluban lyukadtunk ki, de éppen ott is volt aznap egy aprócska piac.
Az esti grillezéshez a halasnál tintahalat, branzinot és oratát vettünk, az árus nagyjából 15 másodperc alatt tisztította meg a halakat, tanácsot adott a grillezéshez. Kenjük meg olajjal, mérsékelt tüzön 20 perc mindkét oldalán, só és citromlé, más nem is kell hozzá. Tényleg nem, kár, hogy nincs tengerünk és itthon nem élvezhetjük a nagyon-nagyon friss tengeri hal ízét.

A másik árusnál nyers, sütnivaló kolbászt, hajszálvékonyra szelt toszkán sonkát, buffalát ismét vettünk, a zöldségesnél húsos piros paprikákat, ökörszív-paradicsomot, édesköményt, zamatos őszibarackot. Azon túl, hogy az áru gyönyörű, lenyűgöző az a hangulat is, amit az árusok teremtenek. Kérés nélkül nyújtják a kóstolót, és egyáltalán nem kellemetlen, ha nem vásárolok belőle. Magától értetődő természetességgel dícsérik – és nem is elvtelenül – az árujukat, tanácsot adnak hogy miből mit és hogyan készítsek.
Itthon sajnos ritkán nyílik alkalmunk rá, most grillezhettünk kedvünkre. A hal mellett kolbászt és zöldségeket – padlizsán, paprika, édeskömény, cukkini – sütöttünk, meg persze toszkán kenyeret pirítottunk, amit aztán fokhagymával bedörzsölve, olívaolajjal megcsepegtetve az előételekkel együtt fogyasztottunk. A salsiccia fresca – sütnivaló nyers kolbász – szinte mindenütt kapható, a szupermarketben vásárolt sem volt semmivel sem gyengébb, mint a piaci. Darált sertéshús, só, bors – ennyi az egész és tökéletes, nem szorul rá semmilyen trükkös ízfokozóra. Kóstoltuk a picante (csípős) változatos, tényleg picante, de nem kevésbé jó, mint a normál változat.


A sienai kirándulásunk napja igazán gazdag volt gasztronómiai élményekben is. San Gimignianoban – Zsuzsának hála – nem hagytuk ki a főtéri fagyist, Sergio Dondoli kézműves fagylaltjait. Világbajnok, mondanám, de tényleg az, ahogy tudtára is adják mindenkinek, de ez sem csak egy marketingfogás, jogos a cím. Ismerve az adagok nagyságát, mind a négyen a legkisebb porciót választottuk, méghozzá tökéletesen: pont azokat választották az útitársaim, amit én is szívesen megkóstoltam volna, de a párosítások is igazán eltaláltak voltak, nagyon jó az ízlésük! :). Visszagondolni is gyönyörűség, hadd emlékezzem meg az ízekről. A frutti di bosco (erdei bogyós gyümölcsök) a bogyós erdei gyümölcsök koncentrált íze, mellette Amadei csokoládé igazi telitalálat. Pisztáciafagylalt (még a színe sem hasonlít az ételfestékes-aromás rettenetre), mellette a füge sokkal zöldebb, semmi turbó, csak a gyümölcs természetes íze, fantasztikus. Sergio egyik specialitása, a crema di santa fina, ez tejszínes narancsos fagylalt, madagaszkári vaníliával, san gimignianoi sáfránnyal és pisai fenyőmaggal ízesítve, ezt mindenképpen meg akartam kóstolni, de a férjem csapott le rá. Nagyon finom, elegáns, rafinált íz, mint ahogy a narancsos csokoládé is, oda kell figyelni rá. Én a spumello nevű, pezsgőből és grapefruitból készült illetve a vernaccia szőlőből készült sörbeteket választottam. Ez a két, vizes alapú fagyi is hihetelenül krémes, illetve meg kell még jegyeznem azt is, hogy – bár a megaédes reggeli sütemények után nem lettem volna meglepve – egyáltalán nem voltak túlédesítve a fagyik. Nehéz szavakat találni, csodálatos fagyik, ha legközelebb Sienába megyek munkaügyben, komoly lobbitevékenységet fogok folytatni, hogy a Firenze-Siena superstradaról térjünk le és ugorjunk be San Gimignianoba egy fagyira, sőt, erre bíztatok mindenkit. Persze azért San Gimigniano szépsége is említésre méltó, de ez ugye egy gasztroblog :).


Mire Monteriggioniba értünk és némi viszontagságok után megtaláltuk a helyiek körében is kiemelt népszerűséget élvező bárt, ahova el akartam vinni a társaságot, már lefutott a déli nagy csúcs, szinte válogathattunk is a teraszon lévő asztalok között. Fél-önkiszolgáló rendszerben működnek, a pultnál feladom a rendelést, azt kihozzák majd a pultnál fizetek. Egyszerű ételeket, többféle tésztát kínálnak, a pultból a felvágottat, szalámit, sajtokat súlyra adják, lehet választani salátákat, crostiniket, szendvicset, itt ettem anno először farro al pestot (erről még lesz szó) meg panzanellát (erről még hamarabb). Amíg a tésztákra vártunk, háromféle pecorinot és a panzanellát kóstoltuk, annyira jól éreztem magam, hogy még fényképezni is elfelejtettem. A pappardelle al cinghiale (vaddisznóragus nagyonszélesmetélt, majdnem ilyen, csak még szélesebb) most is tökéletes volt, a pici all 'aglione – kézzel sodort, vastag spaghettihez hasonlító tészta, fokhagymás, paradicsomos, csípőspaprikás sugoval –szinte mindig szerepel az étlapon, ezek a vidék jellegzetes tésztaételei, ezek is voltak a legfinomabbak.
Sienában a Nannini (igen, az a Nannini, Gianna az énekesnő, Alessandro az autóversenyző) cukrászdában is kellett egy fagyit kóstolni – ez is nagyon finom, de san gimignianoié az aranyérem – itt pan dei santi-t választottam. Tejszínes alapú, krémes fagyi sok olajos maggal, mazsolával és valami furcsa, markáns ízzel, amit csak a végén éreztem. Eltartott egy darabig, mire analizáltam: ez bizony bors, persze ismerve a panpepatot, nem lepődtem meg. A Pan dei Santiról (vagy Pan co’Santi, Pan co’Morti – szentek kenyere, halottak kenyere) annyit tudtam meg azóta, hogy ez is egy tipikusan sienai sütemény, nevét arról kapta, hogy jellemzően Mindenszentek illetve Halottak napja környékén készítik és fogyasztják egészen a karácsonyi időszakig. Több receptet is találtam, mazsola, mandula, fenyőmag, méz, néhol cukrozott gesztenye, szerecsendió és bors teszik gazdaggá az élesztővel készülő tésztát, ezt az ízvilágot kóstolhattam én fagyiban, de következő sienai utamon keresni fogom a sütit is.

7 megjegyzés:

Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek írta...

Én meg Angyalföldön, mi??? ;-)

Rossamela írta...

Nyugi, már én is! ;)

do írta...

csatlakozom az angyalföldiekhez:) de nem panaszkodom, tavaly mi is megjártuk Toszkánát, ott voltunk nászúton. Majd jól megbeszéljük szóban a gbt-n!

Doctorpepper írta...

huha, valamit elütöttem, szóval doctorpepper voltam...

Zsuzsa írta...

Szuper lehetett az egész! Már a kezdet is nagyon jó, friss füge a kertben, mmmm. :) A folytatásról már nem is beszélve... máris vágyom vissza!

dolcevita írta...

Végre eljutottam idáig, hogy elolvassam a beszámolót, (már hiányoltam nagyon). Az utat olvasva, azt hiszem, mi nagyon jól választottuk az éjszakai utazást. De gondolom másnapra el is felejtettétek. A san gimignanói fagyizó tényleg kötelező, lobbizhatnál az ügybe is, hogy Pestre költözzenek.
A fügék gyönyörűségesek, látszik, hogy majd' szétpattannak, annyira érettek. innen nézve ez nagyon szomorú.... főleg, hogy jön a hozzánk a hideg. : (

Rossamela írta...

Nem volt annyira drámai az odaút (egyébként is olyan, amilyennek fölfogod, szerintem fölösleges ezen tépni magunkat, ha már benne vagyunk), inkább csak azért írtam le, hogy erre számítson, aki belevág. Egyébként a kiscsávó viselte legjobban! :)
A füge tényleg nagy élmény volt, és persze, hogy visszamennék azonnal, azt sem bánom, hogy már nincs füge!

 

blogger templates | Make Money Online