vasárnap, január 24, 2010

VKF! XXXI. - Újrahasznosítva

Talán mert főleg kettőnkre főzök, elég jól el szoktam találni az adagokat, nem jellemző a maradék a konyhámban, nekem Garffyka jól föladta a leckét: az ünnepek utáni megmaradt ételek ötletes, színes újrahasznosítását kéri. Mivel most volt egy kis bizonytalanság a karácsonyi vacsora létszámát illetően, maradt is egy kevés a főételből.
Ezt a bejegyzést szeretném felhasználni arra is, hogy naplózzam a 2009. évi karácsonyi vacsoránkat. Bár néhány év kihagyás után a nálunk hagyományos gombával töltött borban sült pontyot terveztem, csúnyán megjártam a bevásárlásnál. Ugyan az én drága jó férjem jó időben elindult pontyot vásárolni (régen magára vette a feladatot, minden év december közepén feldobja a telefonja: halat venni), de halbolt (támogassuk a kiskereskedelmet a multik helyett) előtt az utcán kanyargott a sor és éppen nem volt ideje végigvárni. 23-án meg már nem kaptam a szupermarketekben sem. A mélyhűtőnkben lapuló néhány szelet vadlazac mentett meg.
Sajnos nem tudtam úgy készülni a karácsonyra, ahogy szerettem volna, így a főzésnél a legfontosabb szempont az volt, hogy gyors legyen. Sőt, a munka nagy részét lepasszoltam a férjemnek, a mi konyhánkban nem készült még olyan tökéletes ízű és selymes gombakrémleves, mint amit ő főzött 24-én délelőtt, de csak miután elkészítette a desszertnek szánt mákos-narancsos panna cotta-t.
Ehhez képest nekem a főétellel alig volt munkám. Nagyobb darabokra vágott téli zöldségeket – krumpli, sárgarépa, hagyma, sütőtök – olajjal összeforgatva tepsiben, a lazacszeleteket pedig serpenyőben sütöttem meg. Mellé mustármártást adtam, finomra vágott, vajon párolt póréhagymából, fehérborból, tejszínből és dijoni mustárból.
A megmaradt lazacból és zöldségből másnap leves lett. Ez egy újabb változata egy korábbi lazacmaradék-hasznosításnak, akkor krumplipüréből lett tormás kruplikrémleves lazacgombócokkal.

Zöldségkrémleves kapribogyós lazacgombóccal

1 szelet (10-15 dkg) sült lazac
1 kis tojás
2 evőkanál barnarizsliszt
2 teáskanál kapribogyó
1 adag sült zöldség (krumpli, sárgarépa, hagyma, sütőtök)
1/2 liter zöldségleves
1 babérlevél
1/2 dl száraz fehérbor
1 citrom
ízlés szerint tejföl

Az apróra vágott lazacot a tojással, rizsliszttel és a kapribogyóval összedolgozom, negyedórát állni hagyom. Vizes kézzel gombócokat formálok belőle és gyöngyözve forró vízben kifőzöm.
A sült zöldségeket a zöldséglevessel leturmixolom, a babérlevéllel, a fehérborral és két szelet citrommal átforralom.
A levest a gombócokkal, ízlés szerint citromkarikával, tejföllel tálalom.
2 adag

2 megjegyzés:

Seafalcon írta...

Ezt a receptet elvittem.

Klassz!

Rossamela írta...

Örülök!
Újraolvasva észrevettem, hogy az elkészítés leírásánál - magam sem értem, hogyan történhetett - borókabogyót említettem, természetesen kapribogyó van a gombócban. Javítottam.

 

blogger templates | Make Money Online