csütörtök, november 15, 2007

Keserédes III. – keserűcsokoládé

Először is be kell vallanom: ehhez az ételhez az alapanyag nem a Keserédesből származik, de biztos vagyok benne, hogy van a boltban ehhez való, magas kakaótartalmú, kevéssé édes, nagyon intenzív csokoládé. Ha lesz időm, megnézem náluk és kiegészítem vele a bejegyzést, de szívesen fogadok erre vonatkozó hozzászólásokat is.
Tudom, tudom, már nem trendi, de azért érdemes egy kísérletet tenni a csokoládé-chili-hús kombóval. Az ötletet a „Csokoládé” című film adta, bennem elég mély nyomokat hagyott az ünnepi vacsorán csokoládés mártással föltálalt sült csirke látványa. A receptet aztán egy fórumon olvastam (és hogy pontos legyek, a Nők Lapja Évszakok kiadványából írta be egy topiktárs), de persze most nem találtam meg, emlékezetből-érzésből raktam össze, biztosan nem pontosan ez volt. Az biztos, hogy az a recept húslevest ír elő a mártáshoz, nekem ez nem volt (ilyen kis mennyiséghez meg nem is akartam csinálni), ezért helyette beforralt vörösbor adta a mártás folyékony fázisát, így is nagyon jó lett.
Kísérletképpen egyetlen csirke alsócombból készítettem el, mivel a mártás nagyon tartalmas, nem is nagyon növelném az adag mennyiségét – igaz, én nem vagyok a hatalmas adagok híve, meg kisebb a veszteség, ha mégsem ízlik. :) Persze a csirkecombot meg lehet enni magában is, csak a csoki a bukás…
Vigyázat, csak haladóknak javaslom, akinek a csoki szóról csak a tejcsoki ugrik be, az csak fintorogni fog.

Köretnek – a szezonnak megfelelően – sütőtököt készítettem (édesburgonya is jó!), és hogy a csoki-chili ízvilágot erősítsem, reszelt gyömbérrel kevertem ki a tökpürét. Nem tévedtem, nagyon jól passzol hozzá, de a kakaóbabos tonhalhoz tálalt bármelyik köretet el tudom képzelni hozzá.



Csirkecomb csokis-chilis mártással, gyömbéres sütötökpürével

1 csirke alsócomb
1 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 dl húsleves / vörösbor
3 dkg keserűcsokoládé (minél magasabb kakaótartalmú, nálam 70 %-os volt)
ízlés szerint chili

30 dkg sütötök/édesburgonya
1 cm-s darabka gyömbér

A csirkecombot bedörzsölöm zúzott fokhagymával, , ha va rá idő, hagyom állni. Sózom, a felolvasztott vajon, serpenyőben körbesütöm, majd átteszem egy tűzálló tálba és a sütőben puhára sütöm. A serpenyőben maradt zsiradékhoz adom a húslevest vagy a vörösbort, a bort kissé beforralom. Beleolvasztom a csokoládét és a chilivel ízesítem.
Közben a feldarabolt sütötököt/édesburgonyát puhára sütöm, a a húsát áttöröm és kikeverem a lereszelt gyömbérrel.
A pirosra sült csirkecombot a csípős, mély csokiízű mártással és a formázott tökpürével tálalom.
1 adag

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

NAgyon belendült nálad a csokifőző-business!Még a végén, kész Juliette Binoche leszel. Válaszoltam a wasabira, de azért ide is leírom a lényegét: Szerintem amiket felsoroltál(krém, fagyi, gyümölcs) mind tökéletes hozzá. Én még jó dús tejszínhabot, esetleg mascarponét is hozzá tudnák képzelni, akár kevés juharsziruppal, vagy mézzel.
Remélem jól sikerül majd!

Rossamela írta...

De kedves vagy, köszönöm, hogy itt is válaszoltál!
A cafeblogon mindig szerencsétlenkedek a kommenteléssel, nagyon misztikus, hogy hol is jelenik meg, amit írtam, de sütiről be fogok számolni Nálad.

Pirikenagyi írta...

Ezzel a recepttel máris befutó vagy a VKF. XI. fordulóján.

 

blogger templates | Make Money Online