Csak elkészült ez is

A hétvégén még a tűzhelyet sem gyújtottam be, csak rengeteg hűtött dinnyét, sajtokat, sóskafagyit, joghurtot, salátát ettünk – na jó, vendégségben is voltunk, a bográcsos lecsóra azért nem mondtam nemet. De enni is alig van kedvem ebben a forróságban, nem hogy főzni, erősen elszörnyedtem, mikor délben megéreztem a szomszédból kiáradó, vasárnapi rántott karaj nehéz illatát.

Ha a pörkölt- és nokedlifagyi nem is lesz, de az uborkafagyit ideje volt elkészítenem. Rögtön 3 változatban kísérleteztem vele, készült egy krémes fagylalt és két különböző ízesítésű granita, vagyis jégkása.

Krémes bazsalikomos uborkafagylalt, mentás és kapros uborkagranita

2 uborkát botmixerrel pépesítettem, 3 részre osztottam. (Ha lett volna itthon tejpor, akkor elcsentem volna egy-két evőkanálnyi uborkalevet, és tejport péppé keverve vele arcpakolást csináltam volna. Csodálatosan hidratálja és puhává teszi a bőrt.)

Az elsőbe aprított mentát és kevés reszelt citromhéjat kevertem.

A másodikba beleturmixoltam egy kovászos uborkát is, meg vágott kaprot.

A harmadik részt (ez volt a legkevesebb) összekevertem a tegnapi, chips mellé kínált, joghurtból, krémsajtból, bazsalikomból és fokhagymából álló mártogatós maradékával.


A lehűtött masszákat fagyigéppel kikevertem, a krémes fagyi azonnal fogyasztható – sőt, azonnal a legjobb állagú –, de a granitáknak további fagyasztás kell, illetve ezeket fagyigép nélkül is el lehet készíteni, a kapargatós-kevergetős módszerrel.

Eredmény? A granita elég enyhe ízű, de nagyon hűsítő, a krémes fagyi gyönyörűen gombócozható, mellesleg egy ízbomba, hiába, krémsajttal, bazsalikommal, fokhagymával nem lehet tévedni. Fölvéve a repertoárba, ismételni fogom más ízesítéssel is.

Update: a krémes fagyi maradékát elővettem a mélyhűtőből, hogy kicsit puhuljon, kis vacsora utáni nasinak. Elfelejtkeztem róla, mire észbekaptam, felolvadt. Egy másik ételből éppen megmaradt pár szem héjában főtt krumpli, így holnapra van egy adag burgonyasaláta joghurtos-bazsalikomos öntettel.

Kördés - fölösleges? nélkülözhetetlen?

Ezzel a vallomással jó ideje tartozom, Marmalade-tól kaptam meg a Gabojsza által elindított labdát.

Először is szeretném kijelenteni, hogy fölösleges konyhai eszközöm nincs. A férjem biztosan szívesen olvasná, ha beismerném, hogy megbántam valamelyik konyhai készség megvásárlását, de azt az örömöt nem szerzem meg neki. :) Ha a véleményét kérdezném egy-egy beszerzés előtt, a válasza az lenne: „minek?”, hát nem kérdezem. Időnként rovancsot tart a konyhai faliszekrényben és a szerinte fölöslegesnek ítélt cuccokat (második kávéskészlet – nem kávézunk –, 15 különböző vizespohár, csorba bögrék, kicsike befőttesüvegek – pedig gyűjtöm! –, műanyag bögrék, tányérok kempingezéshez) leviszi a pincébe. Aztán valahogy visszavándorolnak…

A konyhaszekrény alsó polcán viszont nem mer nézelődni – vagy csak túl alacsonyan van? (Nekem is...)

Igaz, hogy 10 éve főztem be utoljára (na, jó 5 éve egyszer is csináltam ajvart), de egy nagy lekvárfőző fazékra minden háztartásban szükség van, ugyebár. Mivel nem nagyon sütök klasszikus süteményeket, a hagyományos diódarálót is ritkán (soha?) veszem elő, de kell. A párom sem válna meg a mákdarálójától (békebeli darab, az öntöttvas testen még a „Fogy. ár: 42 Ft” is olvasható), igaz, azt gyakran használja is. A különböző sütőformákat sem veszem elő túl gyakran. Milyen jól nézett ki abban a receptújságban az a gyümölcskenyér jellegű karácsonyi süti magokkal és aszalt gyümölcsökkel kirakva a tetején, csak ezért szereztem be a csillag alakú formát, meg is sütöttem a sütit – egyetlen egyszer.

A Pataki tálunk (még a kollégiumban laktunk, mikor együtt vásároltuk!) is ritkán van használatban, de ettől még soha nem válnánk meg tőle, annyira szeretjük az ebben készült zöldségeket.

Bár a rendszeres kenyérsütésről is leszoktunk, de jó, hogy bármikor készíthetnénk friss kenyeret, kevés munkával. A tésztagépet sem használom minden nap, mégis az egyik kedvencem.

Az én drágám nem repesett az örömtől, amikor anyukám nekem adta a fagyigépét ( neki lett egy hiper-szuper robotgépe, fagyikészítő feltéttel is), egy újabb ide-oda rakosgatni való kütyü, de talán az azóta készült fagyik meggyőzték.

Azt viszont én is belátom, hogy több kerámia vagy jénai sütőedényre nincs szükségem – pedig olyan szépeket látni mindenfelé…

De mik a nélkülözhetetlen eszközeim? Minden és semmi. Életem különböző szakaszaiban olyan mostoha körülmények között kellett már főznöm, hogy egy-két eszköz hiánya sem tud lehetetlen helyzetbe hozni. Bár ha most úgy akarnám beállítani magam, mint aki a jég hátán is képes tökéletes konyhát vinni, akkor ennek némileg ellentmond hogy az új kedvenceimet (mozsár, citrushámozó, zöldséghámozó) nyaralni is magammal vittem. Persze jó szerszámmal könnyebb a munka, ezért jó, ha egy jó kés, kezes, éles reszelő és egy tésztaszűrő az alapfelszereltség része.

És hogy ennek a kis számvetésnek mi a tanulsága számomra? Felesleges eszközöm nincs, csak kicsi a konyha!

Folytatódik a kánikula…

...én meg folytatom a vadulást fagyi-fronton. Este pattant ki az isteni szikra az agyamból, egész izgatott lettem tőle, alig tudtam elaludni. Aztán mikor másnap reggel nekiálltam, a férjem átsuhanva a konyhán, lazán odavettete: „Mi az, sóskafagyit csinálsz? Gondoltam, hogy fagyi lesz belőle, mi más.”
Kóstolás után SMS-ben értékelte: „KIRÁLY! Te, nem kéne ezt szabadalmaztatnunk?”

Kár, hogy a sóskából szinte csak főzeléket vagy krémlevest készítünk. Nem mintha az nem lehetne finom, de közkonyhán soha nem merem megkóstolni. Mivel a sóska savanyú, sokan azt gondolják, cukor is kell bele, szerintem ezzel annyira természetellenes lesz az íze, hogy nem bírom megenni. A családomban szerencsére mindenki cukor nélkül készíti, szerintem egy kis tejfölös habaráson kívül más nem is kell bele. Esetleg még az asztalon külön plusz tejföl, ízlés szerint, ahogy a nagymamám tálalta, imádtam kevergetni a fehér-zöld márványos főzeléket, meg szerettem, hogy különösen krémes lett az íze. Vagy fokhagyma, édesanyám egyszer összetévesztette a fagyasztott spenóttal és jó fokhagymásan főzte meg. Ismétlést követeltünk. :)

Ritkán főzöm meg a sóskát, inkább salátába teszem, de a hőségriadó alatt annyira kézenfekvőnek tűnt, hogy fagyi legyen belőle. Ráadásul a hétvégi bevásárlásból maradt egy nagy doboz tejfölöm is – a joghurtot ehhez már túl savanyúnak gondolom –, nem volt kétség, ismét elő a fagyigéppel!


Sóskafagyi

3 marék friss sóska
5dl tejföl
(beleöntöttem 1 dl maradék főzőtejszínt is, de ez egyáltalán nem kihagyhatatlan)

A sóskát megtisztítottam, nagyjából fölcsíkoztam és gyorsan leforráztam és lehűtöttem. Botmixerrel összezúztam. Belekevertem a tejfölbe, majd az fagyigépemre bíztam.
Kellemesen savanykás, nagyon üdítő, igazi forróságra való – nem édes – finomság.

Cukkinisaláta

E recept eredetije is a Konyhaművészetben jelent meg sok évvel ezelőtt, zsenge cukkiniből rendszeresen készítem. A recept friss majorannát ír elő, nekem most csak friss bazsalikomom volt, azzal is tökéletes. Ám ha nincs semmilyen friss zöldfűszerem, akkor egy-két csipet szárított majorannát szoktam belemorzsolni a pácba-öntetbe.

Cukkinisaláta

2 zsenge cukkini
10-15 koktélparadicsom
3 evőkanál kimagozott, fekete olajbogyó
1 evőkanál borecet vagy citromlé
3 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál mustár
1 gerezd fokhagyma
pár szál zöld majoranna

A cukkinit vékonyan fölkarikázom. Kiválasztok egy akkora zárható műanyag dobozt, amibe éppen bele fog férni a cukkini. A dobozban jól összerázom a vinaigrette hozzávalóit (olaj, ecet/citromlé, mustár, fokhagyma), majd beletéve a cukkinit is, újra összerázom, hogy a vinaigrette minden cukkinikarikát bevonjon. Néhány órára beteszem a hűtőbe, célszerűen előző este szoktam ezt a salátát előkészíteni.
Tálaláskor tányérra rendezem a cukkinit a megfelezett koktélparadicsomokkal és az olajbogyóval, rászórom a szárról lecsipkedett majorannaleveleket, meglocsolom a salátát a maradék öntettel.
2 személyes adag

Grillezett húsok, halak mellé finom köret, én most szezámmagban megforgatott és hirtelen megsütött bolgár friss sajttal ettem.

Biztonsági játék

Vannak alkalmak, amikor valamilyen „középutas” megoldást kell találni, egy családi ünnepi ebéd éppen ilyen. Pláne, ha sok idő sincs készülődni rá, sem vásárolni, sem hosszan főzőcskézni, olyan „biztonságos” ételsort kell kitalálni, ami nagy valószínűséggel mindenkinek ízlik és a húsnemevők is találnak benne a fogukra valót.

Pénteken délután döntöttük el, hogy szombaton délben meglepetésebéd – tehát még egyeztetni sem lehet mindenkivel – nálunk, a többiek három különböző városból érkeznek. És ekkor még én is 400 kilométerre voltam az otthonunktól, hát volt időm gondolkozni, mit főzzek. Legyen egy lehetőleg húsmentes leves, valami hagyományos ízvilágú hús többféle körettel, a desszertet meg hozza a húgom. :)

Így állt össze a menü:

Vargányakrémleves parmezántallérkákkal

Pontosabban vargányás gombakrémleves, mert szerencsére a vargánya annyira erős ízű, hogy a leves testének lehet használni kevésbé karakteres gombát is. Vaj és olaj keverékén megpároltam két közepes fej vöröshagymát, néhány gerezd fokhagymát, majd a felszeletelt barna csiperkét, a beáztatott szárított vargányát. Gyors zöldségalaplével (1-1 szál sárgarépát, fehérrépát, szárzellert, 1 fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát egy fazék vízben megfőztem) és a vargánya áztatólevével felengedtem, puhára főztem majd botmixerrel egyneműsítettem és főzőtejszínnel krémesítettem a levest. Tálalás előtt csipegettem bele a friss zöld kakukkfű leveleit.
A levesbetéthez a reszelt parmezánból 4-5 cm átmérőjű köröket ügyeskedtem a teflonserpenyőben, óvatosan megolvasztottam, majd levettem a tűzről, és hagytam addig hűlni, hogy a korongokat le tudjam húzni a teflonról.

Szalonnában sült zsályás csirkecombok és csirkemelltekercsek zöldségágyon

A csirkemellet vékony szeletekre vágtam, egy szelet húsos szalonnára ráfektettem egy zsályalevelet és egy csirkemellszeletet, arra aprított fokhagymát majd az egészet feltekertem.
Hasonlóan jártam el a csirkecombokkal is, a bőr alá tuszkoltam a fokhagymát majd minden combot egy zsályalevéllel együtt beletekertem egy szelet szalonnába.
Egy vékonyan kiolajozott tepsiben darabolt sárgarépából, szárzellerből, hagymából és fokhagymából zöldségágyat készítettem, rátettem a csirkealkatrészeket és sütőben – részben fóliával lefedve – megsütöttem.

Fűszeres lencse

Rozmaringos újkrumpli
Sokat nem kell mondanom róla, a legnehezebb művelet az elkészítésében az apró krumplik megtisztítása. Olaj, só, rozmaring, újkrumpli egészben, előbb fólia alatt majd anélkül pirosra sütve.

Bazsalikomos paradicsomsaláta
Paradicsom, olívaolaj, friss bazsalikom, csöppnyi balzsamecet

Barackos túrótorta
Vékony piskótaréteg, sok túró, kevés cukor, annál több zamatos barack – de ez nem az én művem!

Borsmustár

Kiderült már rólam, hogy megszállott rukola-rajongó vagyok, legfőbb ideje már egy egész bejegyzést szentelnem eme egyik kedvenc hozzávalómnak.
Azt vettem észre, hogy aki szereti, az nagyon szereti, aki meg nem, az nagyon nem, szóval kevesen maradnak közömbösek iránta – bár láttam már olyat is, hogy a kezdeti idegenkedés után megkedvelte valaki.
A rukolával először – hol máshol – Olaszországban találkoztam, azonnal szerelembe estünk. Ott nagyon elterjedt, a különböző vidékeken különböző néven ismerik: rucola, arugula, ruchetta, rughetta mind ugyanazt jelenti. Angolul rocket, franciául roquette, latin neve Eruca sativa.
Magyarul látom rucola, ruccola, rukola és rukkola alakban leírva. A „c”-s változat az olaszból jön, de ha már kezd meghonosodni a nyelvünkben, miért ne irhatnánk rukolának (szigorúan egy k-val). De használhatnánk a „borsmustár” megnevezést, hiszen így hívják magyarul, illetve ismert még a kerti mustár vagy fehér mustár név is. Hát nem szép?
Nemrég még vadászni kellett rá a legnagyobb hiperekben vagy a legmenőbb zöldségeseknél, drága pénzért adták, ma már sokkal ismertebb és elterjedtebb, a sarki diszkontban is kapni barátságos áron.
Bár engem egy-két éve főleg anyukám lát el: miután annyit áradoztam róla és meglátta az egyik hipermarketben a cserepes fűszernövények között, vett egyet és kiültette. Azóta tele vele a kert, virágot, magot hoz, elveti magát, annyi van belőle, hogy szinte kaszálni lehetne. Nagyon szívós növény, gondozást sem nagyon igényel.
Egy ideje gondolkodom azon, hogy a városokban a járda melletti kis füves területekre hogyan került, sőt, a járda aszfaltjából (!) hogyan kelt ki. Vagy mindig is ott volt, csak nem ismertük?, Mindig is jelen volt, csak nem vettem észre? Azt mondja a tudomány, hogy a rukolafajok honosak Közép- és Dél-Európában, elterjedt Észak-Amerikában is – de akkor mi hogy-hogy nem hasznosítottuk? És ahogy divatba jött, miért csak importból származó rukolát lehet(ett) beszerezni drága pénzért, illetve miért tartja valami nagyon különleges dolgnak a magyar vendéglátás? Sokszor – bár ma már egyre kevésbé szerencsére, szeretném hinni, hogy ebben nagy szerepe van a honi gasztrobloggerek és egyéb gasztrománok netes felvilágosító munkájának – rukolát is belehazudva adnak el borzalmas salátaszerűségeket, csak azért, mert az olyan elegánsan hangzik, a vendég meg úgysem tudja, hogy mit kellene kapnia – gondolják. Láttam már étlapon pitypangnak fordítani – a levél alakja hasonló, és bár a gyermekláncfű (Taraxacum officinale) zsenge levele is alkalmas salátának, a két növény nem azonos.
Pedig nagyon jól felismerhető, aki egyszer kóstolta, megjegyzi. Nagyon jellegzetes ízű, nem is tudom, mihez hasonlítsam. Halványan emlékeztet a mustárra, tormára, kicsit füstös aromájú is, kicsit dió, de leginkább nagyon zöld íze van. Rokonai a zsázsa és a torma, az aromáját meghatározó vegyület pedig nagyon hasonló ahhoz, ami a a wasabiban található. A különösen csípős, erős ízét nem annyira érezni a – főleg holland és olasz importból származó – bolti rukolán, de a saját, kerti, „visszavadult” rukola nemcsak sokkal strapabíróbb, hosszabban friss marad, de az íze is jóval erősebb. Már pár szál is markánsan fűszerez egy salátakeveréket vagy karakteres ízt ad egy tésztaételnek – ehhez viszont csak az utolsó pillanatban kell hozzáadni, főzve a rukola elveszíti a jellegzetes ízét.
Nem csak finom, egészséges is: A-, C-, és K-vitamin valamint kalcium- és vastartalma is említésre méltó.

A legegyszerűbb fogyasztási módja salátának, olívaolajjal, balzsamecettel, ha van, parmezánforgácsokkal.

Meg még ezerféle módon, Olaszországban klasszikus fogás a bresaola (marhasonka) - rukola – grana (Parmiggiano Reggiano vagy Grana Padano sajt), olívaolajjal és pár csepp citromlével, de pizzán is előfordul ez a kombináció, a rukola csak sütés után kerül a pizzára.

Mint ahogy a rukolás tollhegytésztához is csak az utolsó pillanatban adom hozzá a leveleket. Míg megfő a tészta, a paradicsomot (én koktélparadicsomból jobban szeretem, azokat csak kettévágom) fokhagymás olívaolajon megkapatom, de nem főzöm szét, és mikor már összekevertem a tésztával, akkor teszem hozzá a rukolát. Így éppen csak a melegben kicsit összeesik, de nem fő meg és megtartja az ízét. Parmezánnal az igazi.

Ha attól tartok, hogy nem fogy el a friss rukola és elfonnyad – nem nagyon fordul elő nálunk –, pestot készítek belőle. Szerintem a rukola markáns ízéhez a pirított dió jobban illik, mint a fenyőmag, de pirított szezámmaggal is próbáltam már.

Szintén Olaszországban ettem előételként egy meglepően hangzó, de nagyon harmonikus összeállítást: nagyon friss rák, fokhagymás olívaolajon megfuttatva, koktélparadicsom, sárgadinnye és rukola. Se nem hideg, se nem meleg, a sárgadinnye ráerősít a rák édeskés ízére, de ezt kiegyensúlyozza a paradicsom savassága és a rukola fanyarsága – most jut eszembe, ez is lehetett volna a VKF! Komplementer ízek fordulóján a pályamunkám! De ezt igazán friss rákból érdemes csak elkészíteni – kipróbáltam itthon fagyasztottból, jó-jó, de nem az igazi.

Egy szakmai kiállításon az egyik olasz partnerünk standján választottam a következő salátát inkább a tortellini helyett (pedig a pastát is imádom!): rukola meg egyéb zöldsaláta (jégsaláta, ilyesmi), pirított fenyőmag, mazsola, pirított csirkemelldarabok (ezt én később a saját verziómból kihagytam), olívaolaj, balzsamecet. Nem bántam meg a választást: ahogy a balzsamecettől megázott mazsola elmélyítette a balzsamecet ízét, és ahogy ez kiemelte a rukolát, mindez együtt a finoman pörkölt fenyőmaggal… egy mese.

Ebben is volt balzsamecet, a rukolával nagy barátok. Ha valamilyen színnel kéne jellemeznem az ízüket, biztosan nem komplementer színek lennének :), nagyon is hasonló árnyalatoknak képzelem el a rukolát és a balzsamecetet.

A következő egyszerű, de nagyszerű saláta tökéletes nyitánya egy májusi ínyencvacsorának, de egy szénhidrátmentes diétába is jól illeszthető. Kicsit elkéstem a publikálásával, vége az eperszezonnak (de lesz jövőre is!), de eper helyett el tudom képzelni málnával vagy ribizliből is. Az ötletet a fórumozásaim során találtam.

Epres rukolasaláta

4 marék rukola
10-15 szem eper
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
pár csepp méz (ízlés szerint, én sokszor kifelejtem, de ez függ attól is, mennyire balzsamos az a balzsamecet)
frissen őrölt bors

Az öntethez 5 szem epret ( a kevésbé szépeket) összetörök (ha van, botmixerrel zúzom egyneműre), összekeverem az olajjal és a balzsamecettel.
A rukolát és az epret megmosom, megtisztítom, a rukolát kicentrifugázom, az epreket elnegyedelem, tányérokra rendezem, meglocsolom az öntettel, és pár tekerésnyi feketeborsot őrlök rá.

2 adag (de bármennyit meg tudnék enni belőle)



További rukolás receptek még nálam:

Vargányával és sült körtével

Saláta főtt krumplival, szezámos rukolapestoval

Rukolás-túrós háromszögek rétestésztából

Salátának paradicsommal...

...és ribizlikkel, vegyesen

Variációk egy témára – cukkini és zöldfűszerek

A cukkini nem egy túlságosan karakteres ízű zöldség, pont ez a tulajdonsága teszi ilyen sokoldalúan felhasználhatóvá. Ám ha nem akarom nagyon „elmaszkírozni” (már pedig nem akarom), legszívesebben zöldfűszerekkel ízesítem, gyakran párosítom mentával. Egy lehelletnyi fokhagyma pedig sosem árt – valószínűleg nem ez az egyetlen dolog, amiben nem értünk egyet Berlusconival.

Ez már eddig is kiderült, hogy főleg zöldségeket és halat eszem, több, mint 10 évig teljesen kizártam a húst, ám az állati fehérjéről nehezen mondtam le. Majd minden zöldségételt joghurttal vagy sajttal ettem, anélkül nem éreztem teljesnek. Ez jutott ma eszembe, mikor végiggondoltam a következő ételeket, mennyire kerek egészek, pedig nagy részükben nincs is állati eredetű hozzávaló, vegán étrendbe is beilleszthetők.

A lehető legegyszerűbben elkészítve, fejenként 1 karcsú cukkinit vékonyan felkarikázok, felforrósított olívaolajban megsütöm, egy egész gerezd fokhagyma társaságában. Megszórom friss mentával vagy bazsalikommal, egy kevés borsot őrlök rá.
Ízlés szerint pár csepp citromlével fehér húsok, halak körete is lehet, vagy frissen kifőtt spaghettivel, farfallével összekeverve, parmezánnal megszórva könnyű tésztaétel.

Ha a cukkinit nem karikára vágom föl, hanem kockákra, a fokhagymát viszont nem hagyom egészben, olívaolajon puhára párolva és nem sütve, mentával és citromlével ízesítve, majd az egészet tetszés szerint simára vagy darabosra turmixolva jóízű szendvicskrémet kapok, ez is mentes az állati fehérjétől, és nem is hiányzik belőle.

Végre beszereztem egy kőmozsarat, persze, hogy fel akartam avatni. Kapóra jött, hogy jópár zöldfűszer várja, hogy fölhasználjam, a cukkinis farfallét egy vegyes pestoval turbóztam föl.

Míg a tészta kifőtt, 2 marék vegyes zöldfűszert (zsálya, rozmaring, menta, petrezselyem, bazsalikom), felaprítottam és 1 gerezd fokhagymával, 2 marék fenyőmaggal és egy kevés citromhéjjal a mozsárban összezúztam, extra szűz olivaolajjal a kenhetőnél egy csöppet krémesebbre kevertem, pár csepp citrommal emeltem ki a zöldfűszerek ízét. A zsenge cukkinit a zöldséghámozóval vékony szalagokra vágtam és olívaolajon egy rétegben serpenyőben megsütöttem. A pestoval elkevert tésztára halmoztam a cukkiniszalagokat, reszelt sajt helyett pedig kevéske reszelt citromhéjat szórtam a tetejére.
Nahát, ez is egy vegán fogás!

Még egy cukkini-zöldfűszer párosítás, de ezt nem én főztem. A törzshelyemen van egy "grillezett pulykamell kapros cukkinivel, pestos gnocchival" tétel az étlapon, nem nagyon kell magyarázni az elkészítési módját, csak annyit, hogy a kockára vágott cukkinit éppen hogy olajon megpárolják, de harapható maradjon, összekeverik friss kaporral és csak annyi tejföllel, amitől egy kicsit szottyos lesz (de nem tocsog benne!), nagyon feldobja a natúr húst. Arra nem emlékszem, fokhagyma van-e a cukkiniben, de én tennék bele!

VKF! VI. - Komplementer ízek

Nagyon bírom az ellentétes ízek találkozását. Két módon szoktam új ízharmóniák alkotásával próbálkozni: vagy hasonló jellegű ízeket hozok össze, hogy tovább erősítsék egymást (különösen igaz ez a borok-ételek párosítására), ez inkább az enyhébb ízek esetén járható út, mint például a zeller-dió; vagy éppen fordítva: egy-egy karakteres, erős íz megkíván valami merőben eltérőt, ellenpontnak.

Jó példa erre a múltkori kombináció, a szirupban főtt sokízű padlizsán töménysége nem émelyítő, ha a savanyú citromfagyi enyhíti. Miután már publikáltam, csak akkor esett le, hogy ez pont jó lett volna a VKF! hatodik, „Komplementer ízek” című fordulójára, amire hiába adott Lorien egy nappal többet, majdnem megint lemaradok róla. Kicsit elbambultam, de szerencsére még az utolsó előtti konyhában tölthető pillanat előtt eszembe jutott, hogy a célhétvégén nem leszek netközelben, hát előre kell dolgoznom vagy éppen becsúszok még egy nappal később. Így hát múlt vasárnap este elkészítettem egy pályaműnek is felfogható valamit, ha addig nem jut eszembe jobb, akkor marad, és próbálkozom az időzített publikálással vagy keresek egy netkávézót.
A fotóért elnézést, szürkületben ilyen ételt fényképezni az én tudásommal – ennél jobbra nem futotta. Koncentráljatok az ízre!

Elmélkedtem már azon, miért csak édes fagyikat szokás készíteni és enni, épp ideje valami konkrétummal előállnom, ezzel a tervvel néztem körül a hűtőmben, még csak nem is a VKF!-re készülve. Találtam benne egy árva céklát – éppen jó lesz fagyinak –, meg még egy kis tormát is, na, ezzel már lehet kezdeni valamit, de még akkor sem esett le, hogy ez lehet a pályaművem.
Szinte az egyetlen ismert étel, ami céklából készül, az a savanyúság, gyakran tormával ízesítve. Nem véletlen: a cékla édessége remekül kiemeli a torma csípős erejét és viszont. Mindezt összesimítja a savanyú íz – általában ecetes-cukros salátalé, de én natúr citromlével jobban szeretem –, íme egy, a kiegészítő ízekre épülő teljesen hétköznapi étel.
Én is az édes-csípős-savanyú trióval operáltam. Cékla, torma, joghurt, nagy baj nem lehet. Mindez fagyiban.
Nagyon könnyű, friss, hűsítő vacsora volt, de visszajáró vendég lennék egy olyan étteremben, ahol kánikulában hasonló kis ütős semmiséget szolgálnának föl előételként, esetleg egy kis füstölt hal kíséretében, neadjisten a séf üdvözleteként.
És a szorgalmi feladat: a tormás céklafagyiban megjelent már 3 íz: édes, savanyú, csípős, italnak éppen ezért keserűt javasolok. Egy pohár jéghideg, habzó sörrel kísértük (nem véletlen a sör - tormás virsli népszerűsége sem!), tökéletes az egyensúly.


Tormás céklafagyi

1 cékla
2-3 cm hosszú tormadarab
5 dl joghurt
a tálaláshoz ropogós, apró retek

A joghurtból, amennyire tudtam, kicsöpögtettem a savót (klasszikus megoldás a laza szövésű textillel bélelt szűrő használata, nálam csak fóliaszurkálás, felfordítás).
Az egész céklát alufóliába csomagolva puhára sütöttem. Meghámoztam, illetve miután annyira kihűlt, hogy meg is tudtam markolni, finomra reszeltem. Hozzáreszeltem a tormát, majd összekevertem a joghurttal és megdolgoztam az egészet botmixerrel, hogy szép homogén, krémes legyen. Betettem a hűtőbe és elmentem úszni egyet.

(Az úszás magányában azon járt az agyam, mivel tudnék megfelelni az aktuális VKF! versenykiírásnak. Hasznos dolog az úszás, nem csak a testnek, de az elmének is, hirtelen megvilágosodtam: majdnem kész a pályaművem!)

2 óránál sajnos nem volt több ideje a fagyialapnak, nem árt neki egy egész éjszaka sem, hogy minél hidegebb legyen, de a fagyigépem így is szépen kikeverte.
A fagyigombócokat reteknegyedeken tálaltam, de ha lett volna kéznél, zsázsacsírát szórtam volna a tetejére.

Update: annyi remek pályamunka készült a fordulóra, hogy Lorien az első benyomásainak publikálása után még aludt rá egyet és írta meg az összefoglalót.