kedd, október 23, 2007

Nyerő páros: füge és kecskesajt

Az elmúlt hetekben az egyik élelmiszerlánc zöldségespultjain fedeztem fel: lila színű füge, Törökországból, elfogadható áron. Ráadásul nem csak egyszeri kósza akció volt, egész folyamatosan, és nem csak a budapesti üzletekben lehetett kapni.
Első gondolatom a füge-kecskesajt párosítás volt. Éppen közelgett a 2. gasztroblogger-találkozó, és a blogomon végigszaladva meg kellett állapítanom, hogy – a szamószán kívül, amit kértek is a kolleginák – semmi olyat nem publikáltam eddig, amit vihetnék a találkozóra. Apró, de hatásos kis falatokban gondolkodtam, friss kecskesajttal és fügével. De mi legyen az alap? Ekkor jutott eszembe Chili&Vanília (és Anne) parmezános keksze. Bár ez eredeti mennyiséget már ő is megduplázta, én ennek a másfélszereséből 60 db, 3-4 cm átmérőjű kosárkát készítettem. Nem tűnik nagy méretnek, de olyan koncentrált az íz, hogy ekkora éppen megfelelő a tökéletes falathoz.
Nagyon munkaigényes, de megéri. A kosárkákat jópár nappal is el lehet készíteni, remekül eláll. Másfajta krémmel is tölthető, lennének még ötleteim: padlizsánkrém+paradicsom, rukolás krémsajt dióval, feta+sültpaprika, mentás cukkinikrém, aszalt paradicsom, olívabogyó, zöldfűszerek, stb., stb., stb.
Ha éppen nem kaptam volna fügét, a B tervem szerint szőlőszemeket vagy diót biggyesztettem volna kecskesajt tetejére.


Fügés-kecskesajtos kosárkák

18 dkg liszt
18 dkg
reszelt parmezán
13,5 dkg
hideg vaj
1-2 kanál jéghideg víz

csipet só

bors

(60 db süthető papírforma)

20 dkg kecsketúró vagy friss kecskesajt összetörve

4 db füge

A tésztához a vajat és a lisztet villával (hogy ne melegedjen föl a kezemtől) összemorzsolom, beledolgozom a sajtot, és ha szükséges, egy-két kanál jeges vízzel összeállítom a tésztát. Fóliába csomagolva fél órára hűtőszekrénybe teszem.
A tésztával kibélelem a papírformákat, ez elsőre nem egyszerű, a következő technikát fejlesztettem ki: a tésztából kb.
1,5 cm átmérőjű golyókat csípek, belenyomom a kapszliba és az alját a munkapulton tartva körbesimogatom a forma oldalán (nem egyszerű, könnyen kilapul a hajtogatott papír). A megformázott kosárkákat visszateszem a hűtőbe jó harminc percre, közben előmelegítem a sütőt. A kosárkákat 180 fokon 15 perc alatt megsütöm.
A töltelékhez a kecsketúrót simára keverem, vagy a kecskesajtot összetöröm, ha kell, egy-két kanál joghurtot adok hozzá, hogy egynemű krémet kapjak.
A megmosott fügéket hosszában elnegyedelem és 2-
3 mm vastag szeletekre vágom. A krémmel megtöltöm a kosárkákat, mindegyik tetejére teszek egy szeletke fügét.
60 db

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez olyan szinten volt tökéletes páros, hogy alig bírtam abbahagyni az eszegetését! Pedig már teljesen tele voltam akkor is. Gratulálok!

Zsuzsa írta...

Tényleg isteni, és szerencsére másnap is nagyon finom volt még!

 

blogger templates | Make Money Online