Boldog vagyok

Katartikus két nap volt.

Elbúcsúztam az első munkahelyemről. Azért tartott két napig, mert két íróasztalom volt, egymástól 200 kilométerre. (A távozásom oka pedig csak az, hogy az otthonom viszont további 200 km-re van, egyébként boldogan folytatnám a munkát a távolabbi helyen. De 400 km már nehezen tolerálható tovább.)
Azt tudtam, hogy a régi kollégáim, akikhez most térnék vissza, ha nem hagynám el a céget, készültek elköszönni tőlem, törtem is a fejemet egy ideje, mivel kellene megvendégelnem őket. Viszonylag könnyen összeállt a kép: az italomániám itt született, olaszos finomságokkal lenne stílusos megköszönnöm, hogy gondoltak rám. Lambrusco, prosecco, sós ropogtatnivalónak taralli - az Alitalia járatain megettem már belőle egy keveset, lesz recept, nagyon érdekes -, az édes pedig legyen panforte, hiszen Bologna mellett Sienába jártam a legtöbbet.
(A jól beváltak közül pedig volt még egy kis parmezános kosárka, a fügés-kecskesajtos mellett most bazsalikomos rikottával és koktélparadicsommal, meg a saját fejlesztésű almás-levendulás muffin - elkérték a receptet!)
A másik helyen, ahol iszonyú nehéz, de nagyon inspiráló és roppant jó hangulatú, intenzív két évet töltöttem - látszik is a blogon, főleg a vége volt nagyon sűrű - volt egy rövid félhivatalos összejövetel a nagytárgyalóban, ahol igazán szépen méltatott a főnököm, sokan eljöttek, és elmondhattam nekik, mennyire értékeltem azt a kollegiális légkört, amiben dolgozhattam.
A beruházást végigvivő csoportból már csak én maradtam egyedül, persze kapcsolatokat tartva szinte mindenkivel, de nem igazán tartoztam már egy csapathoz, akikkel búcsúbulit tarthattam volna. Annyira egyedül maradtam, hogy már ajtó sincs, amit becsukhattam volna magam után, a végén már egy másik szervezeti egység irodájában húztam meg magam "menekültként", igaz, jónéhányukkal együtt dolgoztam az évek folyamán. A legváratlanabb és - talán éppen ezért - legmeghatóbb viszont az volt az "ünnepségsorozatban", mikor ezek a fiúk egyszercsak - épp az iratmegsemmisítőt tömtem - felsorakoztak mögöttem, és egy remek desszertborral erősítettek rá arra, hogy édes emlékeket őrizzek róluk.
Erre egyáltalán nem voltam felkészülve. De a hétvégén sütöttem még egy panfortét, és a keddi postával meg is kapják. Remélem, ízlik majd nekik, nagy szeretettel készült.

Ja, és hogy mitől is vagyok boldog? Kerek a történet: éppen befejeztem egy nagy munkát, amire büszke is lehetek, úgy jöttem el, hogy szívesen maradnék is - és szívesen is vennék, ha maradnék - , de a legfontosabb, hogy őszinte és szeretetteljes mosolyokat, üzeneteket, gesztusokat kaptam a búcsúzáskor.

Holnap pedig kezdek az új állásomban, végre a saját városomban, rengeteg időt nyerve ezzel a kedvteléseimre is. Először is be fogom pótolni a blog-lemaradásimat, eltart egy darabig, míg elovasok mindent, de igyekszem. Szóval visszatérek!



Panforte

15 dkg mogyoró
15 dkg dió
15 dkg mandula
15 dkg cukrozott narancshéj, kockára vágva
15 dkg mazsola
18 dkg liszt
1 kávéskanál fahéj
1 mokkáskanál gyömbér
2 nagy csipet reszelt szerecsnedió
3-4 szegfűszeg összezúzva
6-8 szem koriandermag összezúzva
20 dkg méz
20 dkg porcukor
kevés vaj a tortafoma kikenéséhez

Egy 22-24 cm átmérőjű tortaforma alját sütőpapírral kibélelem, az oldalát kivajazom. A sütőt 180 fokra előmelegítem. Egy szép nagy tálba összeszitálom a lisztet a fűszerekkel. A magokat egy zacskóba teszem, kicsit megtöröm ( nyújtófa, vastag pohár, sörösüveg talpa, stb.), majd beleforgatom a lisztbe, a mazsolával és a narancshéjjal együtt.
Mindeközben a mézet és a cukrot nagyon alacsony lángon, kevergetés nélkül összeolvasztom és enyhén karamellizálom.
Most jön a neheze: a lisztes magkeveréket összedolgozom a mézes-cukros kulimásszal. Mivel ez már folyékony karamell, rögtön elkezd kötni, de némi izommunkával ez megakadályozható. A keveréket a tortaformába töltöm, és vizes kézzel elsimítom a tetejét.
A 180 fokos sütőben k.b. 30 perc alatt megsül. Ha kihűlt, kiügyeskedem a formából, és két napig pihentetetem, csak aztán vágom fel (vagy nem).
Zsírpapírba csomagolva szállítható, ajándékozható.

Lila

Gyönyörű lila bazsalikomokat árulnak mostanában a Lehelen, nem is tudtam ellenállni neki. Meg a zsenge zöldbabnak sem.
Az ötletet a Sienában kóstolt „farro al pesto” adta. A farro – készülőben egy poszt róla – egy ősi búzafajta, jellemzően télen babbal sűrű levest, nyáron salátaszerű hideg egytálételt készítenek belőle: a megfőzött gabonához pestot, zamatos paradicsomot, fekete olajbogyót és főtt krumplidarabokat kevernek.
Ám a lila bazsalikomból készült pesto kevésbé látványos színű, a barna színű búzával végképp csak egy nagy maszat lett volna, így inkább fehér árpagyöngy adott valamelyest kontrasztot. És mivel a klasszikus, zöld színű bazsalikomból készült pesto genovesével koronázott tésztához is adnak itt-ott zöldbabot, én is ezt tettem.
Illatos, üde, könnyű nyári ebéd, piknikkosárba is tenném.

Árpagyöngy pestoval

25 dkg árpagyöngy
25 dkg zsenge zöldbab

A pestohoz:
1 nagy csokor (lila) bazsalikom
1 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál fenyőmag
2-3 evőkanál reszelt parmezán
olívaolaj

A zöldbabot megmosom, 4-5 cm-es darabokra vágom. Vizet forralok, és a zöldbabot több részletben, 1-2 perc alatt éppen hogy megfőzöm, maradjon roppanós. Szűrőkanállal kiemelem a zöldbabot és rögtön hideg vízzel le is hűtöm, hogy a maradék hőtől ne főjön tovább és az élénk színét megtartsa.
Az árpagyöngyöt puhára főzöm (felhasználva zöldbab főzővizét is).
Közben a pesto hozzávalóit kőmozsárban vagy turmixgéppel összedolgozom (én a mozsarat szeretem jobban), kicsivel több olajjal, mintha tésztához készülne, hogy ne legyen száraz az étel.
Ha az árpagyöngy kihűlt, hozzákeverem a pestot és a zöldbabot.
3-4 adag

VKF! XVII. - Saláta-bár

Ha ez a bejegyzés a VKF! XVII. fordulójának napján olvasható, akkor sikerült az első időzített posztolásom. (Július 20-án éppen egy jólsikerült lagzit pihenek egy vidéki szállodában, és a céldátum előtt-után egy-egy héttel sem nagyon jutok blogspothoz, ezért az időzítés.)
A salátákról vallott nézeteimet már itt kifejtettem. Nem is cifrázom nagyon a témát, már csak azért sem, mert – szokásos országjáró ámokfutásomat egy pillanatra megszakítva – egy kávé mellett a benzinkúton blogolok, sok időm sincs, jöjjön rögtön a recept.
Ezt a salátát emlegettem már a rukolás összefoglalómban is, VKF!-szempontból igazi jolly joker, helyt állt volna a "Komplemeter ízek" és a "Tenger gyümölcsei" fordulón is.
Tudom, hogy nem egyszerű a beszerzése, de friss garnélából érdemes készíteni, a fagyasztotton nem érzem azt az édeskés ízt, ami annyira jól rímel a sárgadinnyével.


Sárgadinnye-garnéla-paradicsom-rukola saláta

15-20 dkg tisztított garnélafarok (lehetőleg friss, nem fagyasztott)
1 kisebb sárgadinnye
25 dkg koktélparadicsom
10 dkg rukola
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj

A sárgadinnyét meghámozom, a koktélparadicsommal nagyjából egyező méretű kockákra vágom. A rukolát mosom, centrifugázom, a koktélparadicsomokat felezem. Az eddig felsorolt összetevőket lazán összeforgatom, adagokra osztom.
Felhevített serpenyőben a szeletelt fokhagymát megfuttatom és hozzáadom rákfarkakat. Ahogy pirosra vált a színük, szinte el is készültek, a saláta tetejére halmozom a rákot, a fokhagymás olajával pedig meglocsolom az egészet.
Azonnal tátalom.
2 adag

További saláta-ötleteim itt.

Hirtelen felindulásból

Nem, ez még nem a következő VKF! pályaművem (hiába ez került be az összefoglalóba, a VKF!-re a fenti salátát neveztem), ez csak egy hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzés, hogy megtörjem ezt a nagy csöndet (aztán megint beszippant a munka, de ígérem, szeptembertől minden másképp lesz!).
Ezt a szupergyors salátát most dobtam össze, leírni gyorsabb, mint megcsinálni, csak azért teszem közzé, mert ebben a melegben talán másoknak is ötletet adhat. És mivel semmi előkészítést nem igényel, akár arra is alkalmas, hogy reggel munkába menet megvásárolva a hozzávalókat, a teakonyhán összedobjuk, megszabadulva ezzel az üzemi menzákon ránkkényszerített rémségektől. Bár ez eseben nem árt, ha a fiókunkban tartunk egy kevés olívaolajat és borsot... :)
A mozzarellával sokáig nem voltam túl nagy barátságban (persze a mozzarella buffala mindent visz, de ahhoz csak nagyon ritkán jutok hozzá), de be kell látnom, nyári salátákban nagyon is üdítő tud lenni. Most őszibarackkal hoztam össze, de pirosribizlivel is nagyon jó páros lennének. Aláfestésnek egy kis levélsaláta, lehetőleg néhány markánsabb ízű összetevővel, számomra ez egy teljes - és alakbarát - fogás.
Ha nem kéne most autóba ülnöm, egy pohár friss, könnyű, gyümölcsös fehérbort is meginnék hozzá.

Őszibarackos-mozzarellás saláta

1/2 csomag ( k.b. 10 dkg) vegyes salátakeverék - én a "pikáns" változatot választottam: rukola, jégsaláta, póréhagyma, radicchio, frisée
1 őszibarack
1 mozzarella
egy löket olívaolaj
1/2 (zöld)citrom
frissen őrölt színesbors
(pirított fenyőmag, mandula, dió - mi van éppen kéznél)

A salátát elterítem egy szép nagy tányéron. A lecsöpögtetett mozzarellát széttépdesem, a cikkekre vágott őszíbarackkal együtt a salátára szórom. Meglocsolom az olajjal, ráfacsarom a (zöld)citrom levét, majd egy-két tekerésnyi borssal fejezem be a csendéletet. Ha lett volna, megszórtam volna még egy fél maréknyi pirított olajos maggal is.
1 adag

Tintahalas tagliatelle

Erre a látványos tésztára régen készültem, vártam az alkalmat, hogy friss tintahallal, rákkal készíthessem. (Rövidtávon sem ez lesz az egyetlen garnélás recept, mert mostanában, szombatonként útbaejtem a Nagycsarnokot, és az egész heti viszontagságok után megvigasztalom magamat némi friss tengeri herkentyűvel.)
A tintahal-tintát még a nyaralásból hoztam, de az Ázsia-boltban is láttam. A tésztát durumlisztből, de tojással gyúrtam, a gyári száraztészta összetevői is ezek. A fekete tészta élénk színű rávalókat kíván, meg persze fehér tintahalkarikákat, de ettem már "csak" filézett hallal, paradicsommal és bazsalikommal is.


Tintahalas-garnélás tagliatelle

A tésztához:
12 dkg durumliszt
1 nagy tojás
1 adag (4 g) tintahal-tinta
3-4 evőkanál víz

A tésztára:
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
15-20 dkg garnélafarok
3 tintahal
½ dl fehérbor
20 dkg koktélparadicsom
néhány szál bazsalikom

A lisztből, tojásból és a tintából tésztát gyúrok. Mivel a durumliszt több nedvességet köt meg, némi vizet is kell hozzáadni, ezt úgy tettem, hogy a tinta tasakját öblítettem ki vele, igyekeztem a tinta minden cseppjét hasznosítani. A simára gyúrt tésztából gombócot formázok, fóliába csomagolom és egy órácskára beteszem a hűtőben pihentetni. (Nagyon mókás, olyan mintha fekete gyurmagolyó lenne.)
A tésztalabdát negyedekre vágom, tésztagéppel vékonyra nyújtom, majd metéltre vágom. Lisztezett tálcán szétterítem.
A garnélafarkakat a páncéljuktól megtisztítom (de a páncélt nem dobom ki, alaplevet főzök belőle, rizottóhoz pl. nagyon jó lesz). A tintahalat is megtisztítom, felkarikázom.
Vizet forralok a tésztának, és mielőtt beledobnám a tésztát, akkor kezdem el a tésztáravaló főzését. Széles serpenyőben olívaolajat hevítek, beledobom a kés lapjával összezúzott, földarabolt fokhagymát, kicsit megfuttatom, és teszem is bele a garnélát, majd a tintahalat. Meglocsolom a fehérborral, hozzáadom a felezett koktélparadicsomot.
1-2 perc alatt kész is, közben a tészta is megfő. A tésztát szűrőkanállal átemelem a serpenyőbe, összeforgatom a raguval, beletépkedem a bazsalikomleveleket.
Azonnal tálalom, egy pohár finom fehérborral.
2 adag

Hideg levesek ideje

A nagy nyári melegben eljön a hideg gyümölcslevesek ideje. Na, a klasszikus főzött-habart vegyes gyümölcslevest soha nem készítem, pláne nem zacskós változatát (hihetetlen, de van aki csak ebből tudja elképzelni…). Minek megfőzni, ha aztán úgyis le kell hűteni? Miért nem jó nyers gyümölccsel? Cukrozva meg aztán végképp meg nem enném.
Ennek a levesnek az alapötletét talán egy külföldi gasztroblogon olvastam, nem találom a forrást, de nem is akarom saját ötletként feltüntetni. Az biztos, hogy sárgadinnyéből és gyömbérből készül, a többi alkotóelemre nem emlékszem. A gyömbértől kellemesen fűszeres, kicsit csípős, pont annyira, hogy ne csak az édes íz domináljon.
Hogy még frissebb legyen, lime-ot adtam még hozzá, de a citrom is megfelelne.


Hideg gyömbéres sárgadinnyeleves

1 nagyobb vagy 2 kisebb sárgadinnye
fél diónyi gyömbér
1 lime

A sárgadinnyét megtisztítom, nagyobb darabokra vágom, a gyömbért lereszelem, majd az egészet simára-habosra turmixolom. A levest jól behűtöm.
Tálaláskor a lime lereszelt héjával szórom meg és limegerezdekkel tálalom.
2 adag

Kalóriaszegénysége okán a (súly)vesztőhelyen is közzétettem a receptet.

Ünnep volt. Főztem.

Az elmúlt blogmentes időszakban nemcsak hogy nem dokumentáltam, de főzni is csak alig főztem. Hétközben szálloda, étterem, hétvégén pedig inkább az alvásra koncentrálok, ami eleve kizárja, hogy korán reggel, üdén-frissen a piacon kezdjem a napot, vagy ha mégis, túl sok energiám nem volt mostanában az alkotásra, inkább a jól bevált, egyszerűen és főleg gyorsan elkészíthető ételeket ettük. Persze nem maradt ki idén sem a spárga, az újkrumpli és a zsenge zöldborsó, de nem olyan gyakorisággal, ahogy én szeretném.
Május közepén ünnep volt. Olyan ünnep, amikor étteremben szoktunk vacsorázni: házassági évforduló. Én is utaltam rá, hogy mi a tervem, de a férjem megerősített a kérdésével: ugye Te főzöl? És ha már ünnep, legyen a vacsora is különleges, megszerveztem magamnak, hogy garnélarákot tudjak beszerezni hozzá. Dolce Vita grillezett garnéláját régóta terveztem már, de most a fokhagyma-petrezselyem klasszikus párosa helyett valami másra vágytam, így jutottam el a menta-lime kombinációhoz. Köretnek csak édeskömény, szeretem az egyszerű dolgokot, na.
A főétel megvan, de mi legyen a többi? Éppen jókor jött Zsuzsa posztja: a narancsos spárga nagyon elegáns előétel lett, de azóta már ismételtük hétköznapi vacsoraként is.
Mindkét fogás nagyon könnyű, ám mégis úgy elteltünk az ízekkel, hogy a desszertet csak reggelire szervíroztam. A fehér spárga szárából készítettem felfújtat, mellé pedig a spárgacsúcsokból és eperből lett ragu.
Mindenképpen meg kell emlékeznem a borról. Vadásztam rá egy ideje, az előző évjáratról már lemaradtam, de most végre sikerült. Németh Attila Concubina fehér cuvée-jét gondoltam megfelelő kísérőnek a rafináltan fűszeres, citrusos ételekhez, de az eredmény minden elképzelésemet felülmúlta. Mind a narancsos spárgával, mind az alábbi főétellel fantasztikusan harmonizált, az utóbbi időszak egyik kiemelkedő bor-étel élménye volt.

Grillezett garnéla mentával, lime-mal

30 dkg nyers garnélafarok
k.b. ½ dl olívaolaj
egy csokor menta
1-2 lime

A körethez:
2 édeskömény

A felaprított mentát, a lime lereszelt héját és kifacsart levét az olajjal összekeverem.
A héjas garnélákat vaslapon vagy öntöttvas serpenyőben, grillserpenyőben meg-, de nem túlsütöm. Ahogy megpirosodik a rák, szinte készen is van, k.b. 2 perc alatt. Kiszedem a serpenyőből és a fűszeres olajjal meglocsolom, melegen tartom.
Közben az édesköménygumókat hoszzában 1 cm vastag szeletekre vágom, és vaslapon azokat is megsütöm.
2 adag