szombat, október 31, 2009

Ötfűszeres szilvasörbet

Legyen a Vegéthó végére desszert is, de ez a pofonegyszerűen elkészíthető, izgalmas sörbet egy elegáns vacsorán is megállná a helyét két főétel között pihentető, frissítő elválasztó fogásként. Nemcsak ezért készítettem cukor nélkül, a szilvát elég édesnek tartom hozzá, pláne rövid főzéssel-párolással koncentrálva az ízét.
Nem is tudom, sörbet-e ez így, hiszen az a definíció szerint gyümölcsből és cukorszirupból készül, én meg a cukrot kihagytam. Ezzel viszont némi technológiai veszteség ért: cukor nélkül nem lesz igazán lágy, jobb fagylaltgépben fagyasztani és azonnal elfogyasztani, a további hűtéssel illetve formában, keverés nélkül kőkeményre vagy.
Az ötfűszer megismerkedésünk után rögtön kedvenccé vált, legjobban a szecsuáni bors hatása tetszik benne. A szilvával nagyon jól harmonizál, lesz még nálam ötfűszeres forró szilvaszósz is omlós-morzsás sütemény mellé.



Ötfűszeres szilvasörbet

1/2 kg szilva
1/2-1 kávéskanál kínai ötfűszer

A szilvát megmosom,félbevágom, kimagozom. Fűszerezem és vastag talpú lábosban, alacsony lángon, óvatosan a saját levében megpárolom. Ha már puha, botmixerrel áttöröm, lehűtöm.
Fagylaltgépben kikeverem.

1 megjegyzés:

gamaliiglesia írta...

Mr. Gamble Archives | Dr. Gamble's Dr. Gamble's Dr. Gamble's
Dr. Gamble. 인천광역 출장마사지 Dr. 서귀포 출장샵 Gamble's Dr. Gamble 광양 출장샵 has been listed 충청남도 출장안마 as one of the most trusted, trusted & trusted Gamble Supplies! 여수 출장샵 Visit Dr. Gamble's Dr. Gamble's

 

blogger templates | Make Money Online