hétfő, június 18, 2007

Ez tényleg savanyú! - Töltike egressel, hús nélkül

Az egész úgy kezdődött, hogy a szupermarket gyömölcsösrészlegén megláttam a félkilós kiszerelésű egrest. De szeretem, és milyen régen nem ettem, már be is ugrott a kosaramba. Hazaérve azonnal rávetettem magam: hú de savanyú! Nem volt igazán érett, nem az az íz, amire vágytam.
Ekkor eszembe jutott Fűszeres Eszter töltikéje, aminek az igazi savanyúságát az egres adja meg. A körülmények szerencsés együttállása folytán szőlőleveleket is be tudtam szerezni a hétvégén. Miután apám kivágta a pár sor szőlőjét – nem érdemes vesződni vele –, a megmaradt pár partizán tő biztosan nem permetezett, gyorsan le is szedtem a legnagyobb – még így is elég kicsike – leveleket. (Lehet, hogy lesz eltevős kovászos uborka is?)
De mivel töltsem hús helyett? Legyen csak rizs, jobban ízesítve.
Két szál felkarikázott újhagymát olajon megfuttattam, rádobtam 3 maréknyi megmosott rizst, átforgattam a hagymás olajon majd felöntöttem vízzel és puhára pároltam. Félidőben hozzáadtam egy maréknyi megmosott mazsolát is, majd a végén citromillatú kakukkfűvel ízesítettem.
Ezzel töltöttem meg a leforrázott szőlőleveleket. Sajnos ezek nem voltak elég nagyok, nem sikerült igazán csinos csomagocskákat kerekítenem, de azért igyekeztem egy kis lábosban szorosan egymás mellé pakolni őket. Az utasítás szerint felöntöttem vízzel (mivel siettem, a szőlőlevelek még meleg forrázóvizét használtam), éppen csak felforraltam és hozzáadtam az egrest, fedő alatt gyenge lángon kb. 10 perc alatt megfőtt az is. Nem gyöngyöztettem hosszasan, ahogy az eredetit kellene, hiszen ebben nincs nyers hús, már minden alkotó megfőtt benne.
Nem habartam be, tejfölöm sem volt otthon és nem is akartam a már kicsit szétcsúszott töltikéket abajgatni, meg ha már savanyú, legyen igazán savanyú: joghurttal locsoltam meg. Cukrot sem tettem bele (idegennek érezném), hidegen ettem, a kapor természetesen nem maradt el.
Egy dolgot elszúrtam, legközelebb nem rizottó-rizsből lesz a töltelék, túl krémes, túl lágy, nem tartja meg a formáját.
Az íze viszont így is fantasztikus, igazi nyári étel valóban. Csak első kóstolásra vadul savanyú, aztán kifejezetten üdítő, friss, pont ilyen meleg napokra való, mint a mai.

4 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

HÚHA! Ez nem akármi! Marmalade írta nekem, hogy ők gerslivel csinálják, az is nagyon jó lehet :)

Lila Füge írta...

szia!hógolyó neked itt:
http://lilafuge.blogspot.com/2007/06/blogrs-s-vasrnapi-ebd.html

Rossamela írta...

Köszi Füge, már megkaptam, de nem veszem sürgetésnek! :)
De ezekre a kördésekre olyan lassan tudok válaszolni... Na nem mintha ilyen hosszam érlelném magamban a választ, csak hétközben képtelen vagyok egy épkézláb posztot megírni, és most a hétvége is különösen rohanós volt. De legalább főztem! Azért igyekszem.

Rossamela írta...

Bizony Eszter, ez nem akármi, annyira üde és friss, hogy felvéve a nyári repertoárba - csak jussak szőlőlevélhez. Egyébként is gyengém a görögök-arabok fűszeres rizzsel töltött szőlőlevele, így az egressel egy kicsit fúziós lett. De nagyon harmonikus.

 

blogger templates | Make Money Online