Kördés - A gasztroblogírás hatása a környezetre és viszont

Már Lila Füge is érdeklődik nálam arról, amiről Albana ír nagyon kedves posztjában: hogyan viseli a család a hobbinkat, azt, hogy előbb fényképezünk és csak aztán eszünk, egyáltalán milyen hatásal van a gasztroblogírás a környezetünkre. "Ha bárkinek van egy jó mondata, vagy története ami összefügg a család és blogírás kölcsönhatásaival, írja meg" – szólít fel és indít el egy újabb lavinát a magyar gasztroblogéletben.
Nos, éppen most esett meg nálunk: jóízűen ettem és lelkesen dícsértem a férjem által készített kétféle sajtos melegszendvicset (írtam már, ebben profi), – az egyiken camembert, alma, dió, a másikon kaskavál és újhagyma – ennyivel intézte el: Van aki főz, van aki fényképez!

Több, mint egyértelmű utalás, de annyira kedvesen mondta, hogy eszembe sem jut, hogy nem tetszene neki az új hobbim.

Albana elmélkedését aztán Maci öntötte konkrét kérdés formájába, hadd válaszoljam meg ezeket:

1. Miként, hogyan reagál a család/férj/baráti kör a blogírásra, a gasztromániára, és mi a véleményük arról, hogy az ebédnek a késen, kanálon és villán kívül a kamera is tartozéka, mint állandó "evőeszköz"?

2. Befolyással van az utóbbi időben több mint 100-ra szaporodott magyar gasztroblog, és a bennük található számtalan sok jó recept a te konyhádra is?

1. Ja, még fényképezel – vár türelmesen, mielőtt enni kezdenénk. Akkor is, ha nagyon éhes. Nem türelmetlenkedik, sőt, mindenben támogat, még ha tevőlegesen nem is vesz részt a blogírásban vagy fotózásban. Segít kiválasztani a képet, ötleteket ad, megerősít a döntéseimben. (Bár az is előfordult, hogy egyszer publikálás előtt elolvasva az írásomat, az volt a véleménye, hogy túl sokat akarok mondani. Bár ebben is egyetértettünk, tényleg kissé dagályos lett az az írás, de szándékoltan volt az, semmit nem akartam és tudtam kihagyni belőle.)

Tetszik neki, mint minden hobbim (az olasztanulás volt még ilyen, annak is volt köze a konyhaművészethez): tudja, hogy ez engem boldoggá tesz és ez neki is öröm.
Ha új étel kerül az asztalra, megkérdezi, hogyan készül, hogy ő is el tudja majd készíteni magának, de mióta blogolok, elég azt válaszolom, hogy nemsokára elolvashatja. És bármikor elolvashatja, sőt, el is olvassa.

Megkérdeztem tőle is, mit gondol a témáról. Azt válaszolta, mióta blogger vagyok, jobbakat eszünk, legalábbis gyakrabban és többfélét. Szerintem nem. Én éppen fordítva érzem: szerintem nem főztem eleget mostanában és keveset is írtam. Úgy érzem, régebben többet kísérleteztem, a gasztronómiai fénykoromat éppen nem a blogírásban éltem ki, akkor csak l'art pour l'art alkottam :). Na nem mintha manapság csak csupa jól bevált receptet ismételnék, viszont sokat főzök mások blogjából, szerintem ezért gondolja az emberem, hogy jobbakat-gyakrabban-többfélét, de én ezt mással is magyaráznám: az elmúlt év drámaian leterhelt a munkahelyemen, főzésre nem is nagyon gondolhattam. De már újra felszállóágban vagyok, rá is erősítek erre a blogírással, amit meg csak most kezdtem, rengeteg lehetőséget érzek még benne.

A tágabb családomtól is kapok visszajelzéseket, legutóbb anyukámtól: “lassan már rólam szól a blogod! Ne fényezzél már ennyit!” De a tények tények, nem hallgathatom el az érdemeit!
Olvasnak, dícsérnek, és várják az újabb bejegyzéseket – nem írtál a hétvégén?!, csak ennyi? – szóval ők is szívesen olvassák.

2. Erre a kérdésre már megválaszoltam.

Lassú vagyok ezekkel a kördésekkel, mire válaszolok, már rengetegen megírták a témát, pedig most elsőként lettem megszólítva.

Nos, ki legyen? Legyen Ildinkó, aki újra visszatért a konyhába és a bloghoz a sikeres államvizsgája után, úgy érzem, van mit mesélnie a témában!