Mások konyhájából

Mielőtt blogger lettem, gasztro-témájú ötletelhetnékemet fórumozásban éltem ki. Ám ez meglehetősen real-time tevékenység, akkor működik jól, ha éppen egyszerre lógunk a hálón a többi gasztrománnal, és mindig kell egy apropó is, hogy elinduljon egy fórum. Persze a legtöbb elhal néhánytíz hozzászólás után, ahogy megvan a keresett recept vagy problémás elkészítési mód, de előfordul, hogy egy-egy téma kisebb csapattal hosszasan folytatódik. Ez elég ritka eset, viszont egy ilyen topik valóságos kincsesbánya. A blogírás más műfaj: kitágítja a lehetőségeket, de nagyobb feladatot is ad, itt bizonyítani kell, hogy nem csak okosakat, finomakat tudok mondani, de meg is tudom főzni.
A közösségi élményt a blogírás is megadja, a hozzászólások után többeket szinte személyes ismerősömnek érzek, pedig még soha nem is találkoztunk.

Amíg nem írtam, nem is olvastam ennyi blogot, mint most. Szakácskönyvet már régen nem veszek, de netes receptgyűjteményeket sem böngészek, sokkal inspirálóbbak a kolleginák és kollegák főzőnaplói. De nem csak a receptekért olvasom őket. Van, akit a profizmusáért olvasok, van, aki azért került a kedvenceim közé, mert nagyon tetszik a lelkesedése (mintha a 15 évvel ezelőtti magamat látnám), ki azért, mert gyakran ír és mindig van nála érdekes olvasnivaló, ki meg azért, mert ritkán, de annál érdekesebbeket, kit a gyönyörű képeiért szeretek, de a legfőbb vonzereje a blogoknak a személyesség.

A Chili&Vanília volt az első gasztroblog, amit olvasni kezdtem – gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Csak tudnám, hogyan keveredtem oda először, történelmi pillanat volt. Rengeteg receptjét főztem már meg és kommentáltam a bejegyzéseit lelkesedéssel. A héten ismételtem a fűszeres karfiolját, a pirított ropogós müzli állandóan műsoron van, utoljára fahéjasan készült és gondolkodom más fűszerezéseken is (kardamom biztosan lesz még).

Mikor Lila Füge közzétette a kushari receptjét, azonnal eldőlt, mi lesz a másnapi ebéd. Bár nem jártam még Egyiptomban, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretném az ottani konyhát (is). Egy gondom van csak a kusharivel: még leegyszerűsítve is 4 edény kellett az elkészítéséhez. Jó lenne tudni, hogy ezt a mindenhol kapható egytálételt az utcán is ilyen bonyolultan készítik-e. Mindenesetre megéri a mosogatást.

Kicsi Vú képein mindig elámulok, látszik, hogy profi fotósa van. A VKF! V. fordulójára készített padlizsánjáról is gyönyörű kép készült, pedig egy ilyen barnás-masszás dolgot nem egyszerű fényképezni (nekem nem is sikerült, de én nem is tudok fotózni). Hasonló padlizsánételeket én is gyakran készítek – pl. a gránátalmás-tahinis-joghurtost is Chili&Vaniliától –, persze, hogy ezt a változatot is ki kellett próbálnom. Még az sem tartott vissza, hogy egy-két dolog nem is volt itthon. Csak ezért a két evőkanálnyi mennyiségért nem nyitottam meg egy üveg fehér bort, citromlével helyettesítettem, szecsuáni borsom sincs (még, irány a Nagycsarnok), és a chilis olajom sem volt elég csípős, hát egy nagy csipetnyi cayenne bors került bele. Viszont higítottam rendesen joghurttal, a tahini átható íze bőven megkívánja. Mindenesetre ismétlés várható, már csak azért is, mert szeretném tudni, hogy milyen lett volna, ha tényleg követem a receptet.

Mamma utóbbi VKF!-es pályamunkáját is rögtön reprodukáltam. Persze nem carmine-ből, hanem fehér endíviából, salotta helyett vöröshagymával párolva a gombát, de főleg a meglepő, de nagyon harmonikus fűszerezése miatt így is tökéletes lett az eredmény.

Macikonyha összetett epres-spárgás desszertje még alkotóira bontva is telitalálat, csaltam is vele, a mascarpone helyett krémtúróval körítettem a karamellizált spárgát és epret, de másodszorra már krém sem jutott mellé, így is isteni.

Nagyobb adagot kellett volna készítenem, akkor nem maradt volna meg egy fél csomag fehérspárga, amit aztán jól túltartottam, már csak levesnek lett volna jó. De eszembe jutott, amit az Il pranzo di Babette blogban olvastam. (A blog egy – szerintem nagyon kedves – dán film után kapta a címét, olaszul írja egy szőke, törékeny lányka, Lipomo, Milánó és Párizs között mozogva.) Pofonegyszerű ötletét valósítottam meg: hummusz spárgából. A csicseriborsó helyett a szétturmixolt főtt spárgát kevertem ki fokhagymával, tahinivel, olívaolajjal, citromlével. Ha már az alapanyagok tekintetében sem voltam hagyománytisztelő, a hummuszhoz kínált zöldségekben sem ragaszkodtam a szokásokhoz: endíviával és retekkel mártogattuk a csicseriből készült krémhez (a tahini miatt) eléggé hasonló ízű finomságot.