Kicsit időzavarba kerültem, nem voltam biztos benne, hogy nevezek a
VKF! VII. fordulójában, de remélem,
Chilii elnézi még nekem ezt a kis késést.
Jól föladta a leckét : A nyaralás ízei – nem tűnik nehéz témának, de elsőre mégsem jutott eszembe semmi frappáns. Mi is a nyaralás íze? Gyerekkoromból a SZOT-üdülő 3 választható menüjéből semmi emlékezetes, legföljebb a sült hal a strandon, vagy az akkor még szigorúan csak fokhagymás (semmi tejföl meg sajt, egyéb tunningokról nem is beszélve) lángos, a főtt kukorica, az önellátós nyaralásokról pedig a lecsó.
Mióta „nagy” vagyok, nem tudok beszámolni „klasszikus” nyaralásról. Nagyjából meghatározzuk az útirányt, aztán a sátrat földobjuk a biciklire vagy bedobjuk a kocsiba és hajrá, ritkán alszunk kettőt is egy helyen. Ha mégsem kempingben szállunk meg, szobát sem foglalunk előre, ahol az este ér bennünket, ott alszunk. Ilyenkor persze nem főzök, minden este étteremben enni sem fér bele a költségvetésbe, de a gasztronómiai érdeklődésem nagyon komolyan nyom a latba a nyaralás alatt is – sőt, meghatározza némiképp az úticélt is (Mongólia éppen ezért nem érdekel:)).
Be kell vallanom, nekem a nyaralás is elsősorban az asztali örömökről szól, én a konyhán keresztül szeretem fölfedezni az idegen kultúrákat. Ahogy a férjem megfogalmazta, az ő feladata a kultúrprogram, a megnézendő „kövek” ismertetése, az én dolgom a hadtáp, én választom ki, hogy hol fogunk enni.
Az erdélyi túránkon internetes fórumokról kigyűjtött komoly listám volt, nem csak a látnivalókról, de az evésre javasolt helyekről is. Az a babos lecsó egy kis falusi étteremben, a friss pisztráng a vármezői pisztrángtelepen – ma már tudom – musdéjjal, vagy a faszénen sült kürtőskalács – eszembe sem jut azóta itthon kürtőskalácsot venni –, az a csorbaleves a Hargitán, ezek is az erdélyi nyaralás fontos emlékei.
Nem vagyok oda a tengerparti nyaralásért, nem bírok egész nap a forró homokon aszalódni, nem csodálom búvárszemüvegben a tenger élővilágát. Az egyetlen, ami a tengerből érdekel – de az nagyon! –, hogy mit lehet megenni belőle. Odavagyok a friss rákért, kagylóért, tengeri halakért, akár nyersen is. Ó, az a tarisznyarák meg a hatalmas vegyes tengeri tálak, tengeri csiga Normandiában, a legegyszerűbben feltálalt homár (zamatos olívaolajjal, bazsalikomlevéllel és nyers zöldségekkel ) Olaszországban – ha lehet, mindig halételeket rendelek. Az isztriai túránkon is alig vártam, hogy végre egy halvendéglőben vacsorázzunk. Egy másik – kivételes – alkalommal jópár napot eltöltöttünk egy Zadar közeli apartmanban, a nyaralás csúcspontja számomra az volt, mikor a halpiaci zsákmányból isteni grillvacsorát rittyentettünk: ott ettem először tonhalat, kicsit túlsült ugyan, de így is isteni volt. A faszénen sült tintahal íze is felejthetetlen, a tintahal fokhagymás-citromos páclevét és a levágott lábait egy krémes rizottóban használtam föl. A halak fűszerezéséhez a rozmaringot a kertben szedtük, készült még padlizsán és cukkini is a kerti grillen, sok paradicsommal, könnyű fehérborral lett tökéletes a vacsora.
Ám ezeket itthon rekonstruálni lehetetlen. Nem csak azért, mert nincs halpiac, a fagyasztott tenger gyümölcsei meg nagyon messze áll a frisstől. Van egy csomó olyan étel, ami csak ott olyan, amilyen. A panzanella sem lenne olyan, mint amit a héten Monteriggioniban kóstoltam –kis csalással ez is lehetne a pályamunkám, egy hónap múlva arrafelé pihenünk és ebben a bárban mindenképpen szeretném megebédeltetni a társaságot –, nem tudom hirtelen, melyik itthoni kenyér hasonlít legjobban a toszkán kenyérre. De legfőképpen azért nem is érdemes itthon próbálkozni ezekkel, mert azok az ízek azzal a hangulattal együtt az igaziak.
Szóval gondolkodtam egy darabig, mivel is kellene részt vennem ezen a fordulón. Aztán egy olyan étel mellett döntöttem, amit egy nyaralás alkalmával ismertem meg, igazi forró nyárra való, sőt nyaralós étel, nem kell hozzá semmilyen különleges hozzávaló, pár perc alatt össze lehet dobni akár egy kempingben is.
Majd’ 20 éve már (ő, még leírni is szörnyű), hogy Bulgáriában nyaraltam, egy úttörőtáborban kaptunk teljes ellátást. A sopszka mellett volt még egy fogás, amit nagyon gyakran ettünk, ez pedig egy hideg joghurtos uborkaleves, a tarator. Ezt haza is hoztuk, az idei forró nyáron is ettünk hasonlót. Persze a húsz év alatt sok változatban készítettem, megpróbáltam most a bolgár változatra visszaemlékezni. A wikipedia szerint kapor is van a taratorban, én erre nem emlékszem, de rosszat nem tesz neki, mindenestre elkészítettem kaporral és anélkül is. Ami biztos: fokhagyma és dió.
Tarator – bolgár hideg uborkaleves
1 kígyóuborka apró kockákra vágva
5 dl joghurt
2 dl víz
2 gerezd fokhagyma
2 marék dió
pár csepp olívaolaj
( friss kapor)
Az uborkát apró kockákra vágom, összekeverem a zúzott fokhagymával, joghurttal és a vízzel, tetszés szerint kaporral. Jól behűtöm. Tálaláskor olívaolajat csöpögtetek rá és megszórom durvára tördelt dióval.
2 adag
Készítek máshogyan is hideg uborkalevest. Kimarad a fokhagyma, kapor és dió, helyette mentalevelet tépkedek és kis citromhéjat reszelek bele. Vagy az uborka helyett/mellett kovászos uborkát kockázok bele. Vagy az uborka-joghurt verhetetlen páros kiegészül paradicsommal, római köménnyel - ez már átvezet a raiták világába...
Bejegyzések
