Karácsonyi receptverseny - desszert

Elsőként kommenteltem lelkesen, mikor Nemisbéka karácsonyi receptversenyt hirdetett, mert egyébként is terveztem bejegyzést arról, hogy nálunk mi szokott lenni a szenteste vacsorája. Aztán eltelt 4 mozgalmas hét, a végén jól elutaztam pár napra Coneglianoba a jól megérdemelt nyaralás pótlásaként Jovanotti koncertjére meg egy kis gasztro-túrára, és most a végső határidő előtt próbálok becsúszni az én ötleteimmel. Recept biztosan lesz, de mivel tegnap éjjel érkeztünk haza, és most indulok pontyot venni, meglátjuk, képet is sikerül-e produkálnom - erről majd a következő bejegyzésben.

A karácsonyi menü tervezésekor nekem csak egy vacsorára kell készülnöm, ugyanis 25-én felkerekedünk és a további napokat már a szüleimnél töltjük. Édesanyám hatalmas ebédet szokott adni, hideg előétel, háromféle leves, 2-3 főétel, az utóbbi években próbálkozunk a húgommal segíteni egy kicsit, egy-egy fogással mi is beszállunk - már ha hagyja.

Számítva a szokásos nagy traktákra, a "saját" vacsorám kitalálásánál fő szempont, hogy könnyű legyen, elfogyjon minden, és elkészíteni se tartson nagyon sokáig, mert eddig nem volt túl sok időm a nyugalmas készülődésre. (Volt, hogy 23-án estem haza, akkor történt velem az a csúfság, hogy a desszertre már csak egy egyszerű gyümölcssalátára futotta az erőmből.)

Nincsenek nálunk ezerféle aprósütemények sem, a vacsora zárófogása mindig pohár-vagy tányérdesszert, méghozzá olyan, ami éppen megfelel a kiírásnak: legalább egy, de van, hogy több nappal előtte készítem el. Igyekszem a hagyományos karácsonyi ízvilágból ötletet meríteni: dió, mák, mandula, gesztenye, alma, mézeskalács és fűszerei, narancs, méz, aszalt szilva - ezek a kiindulópontok.

Csak felsorolásként néhány gyors és jól előkészíthető desszertötlet a fentieknek megfelelően:

Vegyes karácsonyi parfé: 1 liter tejszínt habbá vertem és 3 részre osztottam. Egyharmadába sok darált mák, reszelt citromhéj és méz került. A második harmadba dióból vagy mandulából készült grillázs apróra törve. A harmadik részbe belereszeltem egy tábla karácsonyi ízesítésű (mézeskalács-fűszerek) csokoládét. Lefagyasztottam. Hetekkel előre elkészíthető, fagylaltgép nélkül is meglepően habos és krémes. Ez a mennyiség bőven elég egy nagyobb család vacsorájához is, nálunk hónapok alatt fogyott el.

Mézparfé fűszeres szilvával: a habbá vert tejszínt aromás mézzel ízesítettem, lefagyasztottam. Az aszalt szilvát fahájjal, vörösborral megpároltam, a parfégömböket ezzel az öntettel kínáltam. Aszalt szilva helyett befőttből is elkészíthető.

Karácsonyi fűszeres csokoládétorta: ez még csak a fejemben létezik, a múltkor felfedezett nagyon csokis tortát mézeskalács-fűszerkeverékkel (fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, kardamom, gyömbér, csillagánizs, koriander) ízesíteném. Cinnamon juttatta eszembe, mivel kellene díszíteni a tortát (én is a régi Burdában láttam): csokilevelekkel és bogyós gyümölccsel vagy cukorgyönggyel (az előbbire szavazok, meglátjuk, mit kapok majd). Szintén egy nappal előtte el kell készíteni ezt is.

Update: El is készítettem. Csokilevelestül, bogyós gyömölcsöstül (perui földicseresznyével). Mellé - kis ízkönnyítésnek - narancsos tejszínkrém, a lemon posset receptjét használva, értelemszerűen narancslével a citromlé helyett. Csupa étcsokiból készült a torta (ha jól számolom, vagy fél kilóból), azt gondoltam, ez inkább felnőtteknek való édesség, de a 3,5 éves unokaöcsém is kétszer (vagy háromszor?) kért belőle és öt pontot adott rá. :)

Charlotte borkrémmel (ez nem saját recept, de a forrásra már nem emlékszem): piskótatekercset sütöttem 6 tojásból, szederlekvárral töltöttem,a szeletekkel béleltem egy félgömb-formát, édes-illatos fehérborral ízesített, zselatinnal megkötött tejszínkrémet öntöttem a közepébe. Legalább egy éjszakát dermednie kell.

Pohárkrém cantucciniből, vin santoból: tavaly a nagy családi ebédre, az ismert toszkán édességet, az édes borba mártogatott mandulás kekszet szerkesztettem egy jól szállítható pohárkrémbe. A cantuccinit meglocsoltam a vin santoval (gyerekenek narancslével), ezt rétegeztem habosra kevert mascarponével hengeres kis poharakba. A 12 megtöltött poharat aztán a dobozába visszacsomagolva szállítottam, a helyszínen a poharas desszerteket csokoládéval bevont mandulával illetve perui földicseresznyével díszítettem.

Ha viszont elcsúsztam az előkészülettekkel és egy gyors, de látványos és tartalmas desszertre van szükség, akkor jól jön az alábbi, utolsó pillanatban is összedobható édesség.

Sült alma fahéjhabbal: az egyben hagyott almák magházát kiemelem, a helyébe töltök valami finomságot. Ez lehet sárgabaracklekvárral kevert durvára darált dió, fűszeres gesztenyemassza, mézes mogyoró vagy mandula, borban vagy teában megpuhított aszalt gyümölcs vagy mézeskalácsmorzsa, és 15-20 perc alatt megsütöm. Mellé fahéjas tejszínhabot (habszifon!) vagy tojás sárgájából gőz fölött besűrített és tojáshabbal lazított könnyű krémet adok.

De nem csak ötletelek meg emlékezek, az egyik desszertet el is készítettem. Jó előre, a mákparfé majdnem szériatartozék a fagyasztónkban, az öntetet pedig még az elutazásunk előtt - 4 napja - megcsináltam, tehát az alábbi recept bizonyítottan megfelel a kiírásnak. :)

Mákparfé mézkaramelles naranccsal

3 dl tejszín

ízlés szerint méz

10 dkg darált mák

reszelt citromhéj

8 dkg méz

2 narancs

(2 cl narancslikőr)

A tejszínt kemény habbá verem, hozzáadom a mákot és a citrom héját, mézzel édesítem (én nem túl sokkal, az öntet elég édes lesz úgyis). Lefagyasztom.

A narancsokat alaposan megmosom, az egyiket felszeletelem, a másiknak kifacsarom a levét. A mézet nagyon óvatosan, kis lángon, kevergetés nélkül karamellizálom. Mikor már kicsit megbarnult (nem megégett!), hozzáadom a narancslevet és sziruppá főzöm. Beleteszem a narancsszeleteket és pár percig együtt rotyogtatom, hogy a narancs kissé megpuhuljon. Hagyom kihűlni, ha gyerekek nem kapnak belőle, az öntetbe kerülhet egy kupica narancslikőr is.

Tálaláskor a narancsszeletekre ültetem a parfégombócokat, a narancsos sziruppal meglocsolom.

Születésnap 2007. - másfeledik kör

Az első ijedtség után aztán kicsit lazítottunk. Megköszöntöttük az ünnepelteket és begyűjtöttem az ajándékaimat. Hasznos dolog a blogírás, különösen a kördésekre válaszolás: nem akartam én ezzel az írással üzenni, de mégis sikerült, megkaptam az összes szívemvágya könyvet, meg mezzalunát (vagyis ringókést), meg salátacentrifugát, meg, meg, meg... Csupa gasztro-ajándékot, még az új fényképezőgépembe való hatalmas memóriakártya és pótakkumulátor is a gasztroblogoláshoz (is) kell.

Eredetileg a séf üdvözletének (akkor még elegánsabb vonalban gondolkoztam) aztán a vacsora előtt jóval, kis délutáni nasinak gondoltam a következő fogást, de én is, meg a vendégek is lekésték a délután 3 órát, így a hideg falatok után került sor erre a kis semmiségre. A férjem szerint ez akkora poén, hogy nem hagyhatom ki, meg ha már írtam róla, biztosan kíváncsiak rá, ezért készítettem kétféle nem édes fagyit.

Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott, nem mindenki tud elvonatkoztatni a fagyi-édes íz kapcsolattól. Viszont akinek ízlett, annak nagyon ízlett. Mindenesetre az én kedvem nem ment el tőle.

Az egyik a tormás céklafagyi, ezt felnegyedelt retekkel és egy rukolalevéllel tálaltam (későn kezdtem csíráztatni a zsázsát, ezért lett rukola), a másik bazsalikomos-krémsajtos fagyi volt, koktélparadicsommal.
Nem számoltam, hány vödör (nálunk ez a neve a fél literes kiszerelésnek) joghurtot csepegtettem le a savótól, nem keveset. Megtaláltam hozzá a kényelmes módszert: kávéfilterrel bélelt tölcsérben csöpögött a joghurt, elképesztő mennyiségű savó jött ki belőle. Azért álljon itt egy hozzávetőleges recept:

Bazsalikomos krémsajtfagyi

1 liter joghurt

10 dkg tejszínes krémsajt

egy csokor bazsalikom

opcionális: fokhagyma (szívesen beletenném, de nem akartam most ezzel tovább sokkolni a közönséget)

koktélparadicsom

A joghurtot finom szűrőbe (kávéfilter) öntve hagyom, hogy a felesleges savó kicsöpögjön belőle, így sűrű, nagyon krémes alapanyagot kapok. Simára keverem a krémsajttal, az összetépdesett bazsalikommal. A masszát jól lehűtöm, majd fagyigéppel kikeverem.

A lehűtött poharak aljába szórom az aprócska paradicsomokat, erre teszem a fagyigombócokat és a tetejükbe nyomok egy bazsalikomlevelet.

kb. 12 gombóc

Csak elkészült ez is

A hétvégén még a tűzhelyet sem gyújtottam be, csak rengeteg hűtött dinnyét, sajtokat, sóskafagyit, joghurtot, salátát ettünk – na jó, vendégségben is voltunk, a bográcsos lecsóra azért nem mondtam nemet. De enni is alig van kedvem ebben a forróságban, nem hogy főzni, erősen elszörnyedtem, mikor délben megéreztem a szomszédból kiáradó, vasárnapi rántott karaj nehéz illatát.

Ha a pörkölt- és nokedlifagyi nem is lesz, de az uborkafagyit ideje volt elkészítenem. Rögtön 3 változatban kísérleteztem vele, készült egy krémes fagylalt és két különböző ízesítésű granita, vagyis jégkása.

Krémes bazsalikomos uborkafagylalt, mentás és kapros uborkagranita

2 uborkát botmixerrel pépesítettem, 3 részre osztottam. (Ha lett volna itthon tejpor, akkor elcsentem volna egy-két evőkanálnyi uborkalevet, és tejport péppé keverve vele arcpakolást csináltam volna. Csodálatosan hidratálja és puhává teszi a bőrt.)

Az elsőbe aprított mentát és kevés reszelt citromhéjat kevertem.

A másodikba beleturmixoltam egy kovászos uborkát is, meg vágott kaprot.

A harmadik részt (ez volt a legkevesebb) összekevertem a tegnapi, chips mellé kínált, joghurtból, krémsajtból, bazsalikomból és fokhagymából álló mártogatós maradékával.


A lehűtött masszákat fagyigéppel kikevertem, a krémes fagyi azonnal fogyasztható – sőt, azonnal a legjobb állagú –, de a granitáknak további fagyasztás kell, illetve ezeket fagyigép nélkül is el lehet készíteni, a kapargatós-kevergetős módszerrel.

Eredmény? A granita elég enyhe ízű, de nagyon hűsítő, a krémes fagyi gyönyörűen gombócozható, mellesleg egy ízbomba, hiába, krémsajttal, bazsalikommal, fokhagymával nem lehet tévedni. Fölvéve a repertoárba, ismételni fogom más ízesítéssel is.

Update: a krémes fagyi maradékát elővettem a mélyhűtőből, hogy kicsit puhuljon, kis vacsora utáni nasinak. Elfelejtkeztem róla, mire észbekaptam, felolvadt. Egy másik ételből éppen megmaradt pár szem héjában főtt krumpli, így holnapra van egy adag burgonyasaláta joghurtos-bazsalikomos öntettel.

Folytatódik a kánikula…

...én meg folytatom a vadulást fagyi-fronton. Este pattant ki az isteni szikra az agyamból, egész izgatott lettem tőle, alig tudtam elaludni. Aztán mikor másnap reggel nekiálltam, a férjem átsuhanva a konyhán, lazán odavettete: „Mi az, sóskafagyit csinálsz? Gondoltam, hogy fagyi lesz belőle, mi más.”
Kóstolás után SMS-ben értékelte: „KIRÁLY! Te, nem kéne ezt szabadalmaztatnunk?”

Kár, hogy a sóskából szinte csak főzeléket vagy krémlevest készítünk. Nem mintha az nem lehetne finom, de közkonyhán soha nem merem megkóstolni. Mivel a sóska savanyú, sokan azt gondolják, cukor is kell bele, szerintem ezzel annyira természetellenes lesz az íze, hogy nem bírom megenni. A családomban szerencsére mindenki cukor nélkül készíti, szerintem egy kis tejfölös habaráson kívül más nem is kell bele. Esetleg még az asztalon külön plusz tejföl, ízlés szerint, ahogy a nagymamám tálalta, imádtam kevergetni a fehér-zöld márványos főzeléket, meg szerettem, hogy különösen krémes lett az íze. Vagy fokhagyma, édesanyám egyszer összetévesztette a fagyasztott spenóttal és jó fokhagymásan főzte meg. Ismétlést követeltünk. :)

Ritkán főzöm meg a sóskát, inkább salátába teszem, de a hőségriadó alatt annyira kézenfekvőnek tűnt, hogy fagyi legyen belőle. Ráadásul a hétvégi bevásárlásból maradt egy nagy doboz tejfölöm is – a joghurtot ehhez már túl savanyúnak gondolom –, nem volt kétség, ismét elő a fagyigéppel!


Sóskafagyi

3 marék friss sóska
5dl tejföl
(beleöntöttem 1 dl maradék főzőtejszínt is, de ez egyáltalán nem kihagyhatatlan)

A sóskát megtisztítottam, nagyjából fölcsíkoztam és gyorsan leforráztam és lehűtöttem. Botmixerrel összezúztam. Belekevertem a tejfölbe, majd az fagyigépemre bíztam.
Kellemesen savanykás, nagyon üdítő, igazi forróságra való – nem édes – finomság.

VKF! VI. - Komplementer ízek

Nagyon bírom az ellentétes ízek találkozását. Két módon szoktam új ízharmóniák alkotásával próbálkozni: vagy hasonló jellegű ízeket hozok össze, hogy tovább erősítsék egymást (különösen igaz ez a borok-ételek párosítására), ez inkább az enyhébb ízek esetén járható út, mint például a zeller-dió; vagy éppen fordítva: egy-egy karakteres, erős íz megkíván valami merőben eltérőt, ellenpontnak.

Jó példa erre a múltkori kombináció, a szirupban főtt sokízű padlizsán töménysége nem émelyítő, ha a savanyú citromfagyi enyhíti. Miután már publikáltam, csak akkor esett le, hogy ez pont jó lett volna a VKF! hatodik, „Komplementer ízek” című fordulójára, amire hiába adott Lorien egy nappal többet, majdnem megint lemaradok róla. Kicsit elbambultam, de szerencsére még az utolsó előtti konyhában tölthető pillanat előtt eszembe jutott, hogy a célhétvégén nem leszek netközelben, hát előre kell dolgoznom vagy éppen becsúszok még egy nappal később. Így hát múlt vasárnap este elkészítettem egy pályaműnek is felfogható valamit, ha addig nem jut eszembe jobb, akkor marad, és próbálkozom az időzített publikálással vagy keresek egy netkávézót.
A fotóért elnézést, szürkületben ilyen ételt fényképezni az én tudásommal – ennél jobbra nem futotta. Koncentráljatok az ízre!

Elmélkedtem már azon, miért csak édes fagyikat szokás készíteni és enni, épp ideje valami konkrétummal előállnom, ezzel a tervvel néztem körül a hűtőmben, még csak nem is a VKF!-re készülve. Találtam benne egy árva céklát – éppen jó lesz fagyinak –, meg még egy kis tormát is, na, ezzel már lehet kezdeni valamit, de még akkor sem esett le, hogy ez lehet a pályaművem.
Szinte az egyetlen ismert étel, ami céklából készül, az a savanyúság, gyakran tormával ízesítve. Nem véletlen: a cékla édessége remekül kiemeli a torma csípős erejét és viszont. Mindezt összesimítja a savanyú íz – általában ecetes-cukros salátalé, de én natúr citromlével jobban szeretem –, íme egy, a kiegészítő ízekre épülő teljesen hétköznapi étel.
Én is az édes-csípős-savanyú trióval operáltam. Cékla, torma, joghurt, nagy baj nem lehet. Mindez fagyiban.
Nagyon könnyű, friss, hűsítő vacsora volt, de visszajáró vendég lennék egy olyan étteremben, ahol kánikulában hasonló kis ütős semmiséget szolgálnának föl előételként, esetleg egy kis füstölt hal kíséretében, neadjisten a séf üdvözleteként.
És a szorgalmi feladat: a tormás céklafagyiban megjelent már 3 íz: édes, savanyú, csípős, italnak éppen ezért keserűt javasolok. Egy pohár jéghideg, habzó sörrel kísértük (nem véletlen a sör - tormás virsli népszerűsége sem!), tökéletes az egyensúly.


Tormás céklafagyi

1 cékla
2-3 cm hosszú tormadarab
5 dl joghurt
a tálaláshoz ropogós, apró retek

A joghurtból, amennyire tudtam, kicsöpögtettem a savót (klasszikus megoldás a laza szövésű textillel bélelt szűrő használata, nálam csak fóliaszurkálás, felfordítás).
Az egész céklát alufóliába csomagolva puhára sütöttem. Meghámoztam, illetve miután annyira kihűlt, hogy meg is tudtam markolni, finomra reszeltem. Hozzáreszeltem a tormát, majd összekevertem a joghurttal és megdolgoztam az egészet botmixerrel, hogy szép homogén, krémes legyen. Betettem a hűtőbe és elmentem úszni egyet.

(Az úszás magányában azon járt az agyam, mivel tudnék megfelelni az aktuális VKF! versenykiírásnak. Hasznos dolog az úszás, nem csak a testnek, de az elmének is, hirtelen megvilágosodtam: majdnem kész a pályaművem!)

2 óránál sajnos nem volt több ideje a fagyialapnak, nem árt neki egy egész éjszaka sem, hogy minél hidegebb legyen, de a fagyigépem így is szépen kikeverte.
A fagyigombócokat reteknegyedeken tálaltam, de ha lett volna kéznél, zsázsacsírát szórtam volna a tetejére.

Update: annyi remek pályamunka készült a fordulóra, hogy Lorien az első benyomásainak publikálása után még aludt rá egyet és írta meg az összefoglalót.

Bizarr. Bizarr?

Remek tippek jöttek a tegnapi kérdésemre, azon túl, hogy nagyon jó helyen keresgéltek a kolleginák, nagyon jó ötleteket is adtak, mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat.

Mindjárt az elején jött két tipp a padlizsánra, de mikor közöltem, hogy édességről van szó, még Zsuzsa is elbizonytalanodott és váltott szilvára. A 2 padlizsán mellett volt még egy kóbor cukkini-tipp is, de szerintem Fűszeres Eszter már mindent annak lát :), a 10 értékelhető hozzászólásban hatan gondolták, hogy a gombócnak szilvával ágyaztam meg.
Ami pedig a gombócot illeti, külön kiemelném Kismacs pontos megfigyelését: "meg nem lehet fagyi, mert látszik, ahogy össze van gondosan gombolygatva". Milyen igaza van, tényleg gombolygattam, de bizony, ez fagyi! Kénytelen voltam, de csak azért mert a fagyigép és fagyiskanál nélküli háztartásomban készült és a kapargatós módszerrel nehéz krémes és jól formázható fagyit gyártani. Fagyiskanál nélkül meg gombócozni is nehéz.
A fagyi alatt pedig tényleg padlizsán van, méghozzá édesen. Nem az én agyamból pattant ki ez az elvetemült ötlet, a Konyhaművészetben olvastam valaha, de azonnal ráharaptam. Igazolom, amit a recept mellett olvastam, csak padlizsán és cukor, semmi más ízesítő nem kell hozzá, a padlizsánból rengeteg íz fő ki. Tényleg nagyon sokízű, oda kell figyelni rá. Viszont magában nagyon tömény, szerintem is kell hozzá ellenpontnak valami savanyú, ott is citromszörbetet javasoltak hozzá, az egyszerű felszereltség okán most joghurtalapú citromfagyit készítettem, és mivel éppen volt otthon, megturbóztam egy kis (sok) bazsalikommal - és minő véletlen, kis módosítással megismételtem a VKF! első fordulójára készített kalóriaszegény desszertemet.

A helyes megfejtés tehát: szirupban főtt padlizsán bazsalikomos citromfagyival

Hozzávalók 2 személyre:
1 padlizsán
1 kanál (barna)cukor

A padlizsánt felkockázom, hibátlan zománcú lábosba teszem és rászórom a cukrot. Félreteszem egy órácskára, ezalatt a padlizsán levet ereszt, ebben kis lángon megfőzöm, míg a padlizsán megpuhul és a leve sziruppá sűrűsödik.
Citromsörbettel, mentával, citromfűvel díszítve vagy bazsalikomos citromfagyival és bazsalikommal tálaljuk, egy recept a joghurt alapú fagyira itt. Fagyihoz krémesebb joghurtot, görög joghurtot javasolok, vagy a normál joghurtból hagyjuk a savót kicsöpögni egy lazább szövésű textilen át. Nekem ez nem volt, így kényszermegoldásként a nagy joghurtosdoboz fedőfóliáját megszurkáltam és egy pohárra borítva hagytam kicsöpögni, ami kijött belőle.


Visszatérve még a tippekre és az ötletekre, nagyon tetszett az alul-fölül sült padlizsán, érdemes lenne kipróbálni fagyiban is. Mint a kecsketúrót is. Sok évvel ezelőtt álmodoztam már sós fagyikról, de nem is nagyon mertem hangoztatni, mert 1. vagy kinevetnek, 2. vagy megvalósítják az én ötletemet és akkor hol a kitaláló dicsősége?
Azóta rádióműsorokban, kis színesekben hallottam már ilyesmiről, persze, hogy másnak is eszébe jutott, szóval már ki sem kell nevetni, de a dicsőség is oda. Az említett kedvenc lapomban is találkoztam camembert-parféval, egyre nagyobb az átjárás a hagyományosan édesnek és sósnak tartott ételek között. Ha gyümölccsel készítjük a húsételt meg a salátát, miért csak édességként ehetnénk fagyit?
Természetesen nem a rántotthúsfagyira gondoltam, bár hatalmasakat röhögtünk a "kérek három gombócot: pörkölt, nokedli, uborkasaláta" lehetőségen.
Hát nem jó lenne ebben a kánikulában - én ilyenkor édeset sem kívánok - egy kapros uborkafagyi, bazsalikomos paradicsomfagyi, zelleres-diós gorgonzolafagyi, mentás cukkinifagyi, zöldfűszeres (mondjuk rukolás) kecsketúrófagyi, citromillatú kakukkfűvel ízesített habos padlizsánfagyi, neadjisten tejszínes spenót enyhe fokhagymával?
Nagyon bizarr?

Vigyázz, kész, főzz! – I. Kalóriaszegény gourmet desszert

Bizony, nem kis szerepe van ennek a rendezvénynek abban, hogy végre-valahára mégiscsak elkezdtem blogot írni. Régóta terveztem, bíztatásokat is kaptam, de a tavalyi évben örültem, ha egyáltalán olvasni tudtam a blogokat, néhány kommentnél többre nem futotta tőlem. Az év második felében már szinte a főzésről is leszoktam, állandó kiküldetésben egy bizonyos szálloda nem túl fantáziadús ám annál fáradtabb rutinnal előadott ételei csak a táplálkozást szolgálták, élményt nem adtak – csak néhány plusz kilót (de még ezt sem bánnám, ha legalább jókat ettem volna…). Végre lezárult a beruházás leghúzósabb szakasza, talán most már lesz időm magamra is, a kedvteléseimre, erre a blogra.
A magyar gasztroblog-szféra első rendezvényéről semmiképpen sem szerettem volna lemaradni (remélem, az egy nap késés még belefér, néhány napra el voltam vágva a világhálótól – viszont remek borokat kóstoltam Egerben). A téma is nagyon tetszik, szívesen megmutatnám, hogy ötlettel, fantáziával, szívvel-lélekkel mennyire finom és egészséges ételeket, akár desszertet is lehet alkotni.
Az igaz ugyan, hogy nem rajongok a krémes-habos, semmitmondóan édes cukrászsüteményekért, az éppen hogy érzékelhetően alacsony koncentrációjú édes ízt is fölismerem, amit az átlagember nehezen (bizonyított! volt érzékszervi vizsgálat nevű laborgyakorlatom az egyetem alatt), de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem az édes ízt. Tömény édességért is tudok rajongani, ha van benne vvvalami, baklavára és egyéb arab édességekre sosem mondanék nemet – de nem is tudok sokat enni belőle.
De a feladat most egy olyan desszert, amit egy elegáns vacsoravendégség végén is bátran feltálalnék. Volt néhány ötletem, majdnem mindegyikben közös volt, hogy az alap gyümölcs és joghurt. Volt már nálunk zöldcitromos joghurtzselékupola citrusokkal vagy mangóval tálalva, vörösborban párolt körte, mentás narancssaláta, zabpehelyből-alma tésztalapon túrókrémes torta, de gondolkodtam kókuszos-ananászos ízkombinációban és menta-zöldcitrom páros is könnyen megvalósítható kalóriaszegényen is.
Abban biztos voltam, hogy semmiképpen sem használnék mesterséges édesítőszert. Nekem a gyümölcsök természetes édessége éppen elég, hiszem, hogy a természet tökéleteset alkot, nem kell, hogy cukorral/édesítőszerre elnyomjam a valódi ízeket.
Aztán eszembe jutott, hogy valahol (talán egy étlapon) olvastam egyszer a bazsalikomos citromfagyit, valamilyen piros gyümölcs öntettel. Már akkor is nagyon megfogott, hiszen a bazsalikomot általában nem édességgel kombináljuk, ezt mindenképpen ki akartam próbálni. Biztosan lehetne sorbetként (de az nekem túl vizes és cukor is viszonylag sok kell bele) vagy tejszínnel (az meg már kieshet a szigorúan meghatározott kalóriaszegény kategóriából), de gondoltam, a joghurt remek alap lehet egy fagyihoz, pláne, hogy eperrel találkozik.

Bazsalikomos citromfagyi eperrel

5 dl krémes joghurt (még jobb, ha kávéfilterben a savótól kissé lecsöpögtetem)
1 citrom
1 nagy evőkanál méz
néhány szál friss bazsalikom
eper

A joghurtba belekeverem a mézet (egy nagy kanállal tettem bele, a férjem szerint sem kell bele több, de akinek nem elég édes, növelje a mennyiséget. Biztathatnék a mesterséges édesítőszerek használatára is, de azt sosem tenném.) Hozzáadom a citrom kifacsart levét és lereszelt héját, az egészet kicsit felverem. Fagyigéppel kikeverem, ha már majdnem kész, egyneműen krémes-fagyos, beleszabdalom a bazsalikomleveleket, a fagyi ezzel készen is van.
Szezonban szép szeletekre vágnám az epret és arra ültetném a fagyigombócot.
Mivel most csak fagyasztott eperhez jutottam hozzá, abból turmixoltam öntetet a fagyigombóchoz, szerintem a gyümölcs önmagában is elég édes, de aki kívánja, édesítse tetszése szerint.