Születésnap 2007. - másfeledik kör

Az első ijedtség után aztán kicsit lazítottunk. Megköszöntöttük az ünnepelteket és begyűjtöttem az ajándékaimat. Hasznos dolog a blogírás, különösen a kördésekre válaszolás: nem akartam én ezzel az írással üzenni, de mégis sikerült, megkaptam az összes szívemvágya könyvet, meg mezzalunát (vagyis ringókést), meg salátacentrifugát, meg, meg, meg... Csupa gasztro-ajándékot, még az új fényképezőgépembe való hatalmas memóriakártya és pótakkumulátor is a gasztroblogoláshoz (is) kell.

Eredetileg a séf üdvözletének (akkor még elegánsabb vonalban gondolkoztam) aztán a vacsora előtt jóval, kis délutáni nasinak gondoltam a következő fogást, de én is, meg a vendégek is lekésték a délután 3 órát, így a hideg falatok után került sor erre a kis semmiségre. A férjem szerint ez akkora poén, hogy nem hagyhatom ki, meg ha már írtam róla, biztosan kíváncsiak rá, ezért készítettem kétféle nem édes fagyit.

Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott, nem mindenki tud elvonatkoztatni a fagyi-édes íz kapcsolattól. Viszont akinek ízlett, annak nagyon ízlett. Mindenesetre az én kedvem nem ment el tőle.

Az egyik a tormás céklafagyi, ezt felnegyedelt retekkel és egy rukolalevéllel tálaltam (későn kezdtem csíráztatni a zsázsát, ezért lett rukola), a másik bazsalikomos-krémsajtos fagyi volt, koktélparadicsommal.
Nem számoltam, hány vödör (nálunk ez a neve a fél literes kiszerelésnek) joghurtot csepegtettem le a savótól, nem keveset. Megtaláltam hozzá a kényelmes módszert: kávéfilterrel bélelt tölcsérben csöpögött a joghurt, elképesztő mennyiségű savó jött ki belőle. Azért álljon itt egy hozzávetőleges recept:

Bazsalikomos krémsajtfagyi

1 liter joghurt

10 dkg tejszínes krémsajt

egy csokor bazsalikom

opcionális: fokhagyma (szívesen beletenném, de nem akartam most ezzel tovább sokkolni a közönséget)

koktélparadicsom

A joghurtot finom szűrőbe (kávéfilter) öntve hagyom, hogy a felesleges savó kicsöpögjön belőle, így sűrű, nagyon krémes alapanyagot kapok. Simára keverem a krémsajttal, az összetépdesett bazsalikommal. A masszát jól lehűtöm, majd fagyigéppel kikeverem.

A lehűtött poharak aljába szórom az aprócska paradicsomokat, erre teszem a fagyigombócokat és a tetejükbe nyomok egy bazsalikomlevelet.

kb. 12 gombóc

Születésnap 2007. - első kör

Jöjjön hát néhány bejegyzésben az idei születésnapi vacsorámról szóló beszámoló. Előre szólok, (most sem) nem lesznek csodálatos ételfotók, nem erre koncentráltam, inkább átélni mintsem dokumentálni igyekeztem az élményeket.

Sokáig nem volt ötletem, hogy mi is lesz az idei menü, aztán gondolatébresztőnek átlapoztam Joanne Harris és Fran Warde A francia piac könyvét. Bár ha a francia és olasz konyha közül kéne választanom, egyértelmű a válaszom, de az a könyv is igazolja, hogy a francia konyha sem csak a finomkodó, csupa tejszín, csupa vaj ételekből áll. Gyönyörű fotókon szezonális és helyi alapanyagokból készült egyszerű és karakteres ételek, megkapó hangulatok, vidám emberek. Pont, mint egy piac.
Igyekeztem ebben a stílusban összeállítani az ételsort, bár csak két receptet valósítottam meg a könyvből.

Mikor végre összegyűlt a társaság, "idegnyugtatónak" illetve az üdvözlőitalként felhajtott csodálatos (magozott) cseresznye- és barackpálinka mellé néhány hideg falatot adtam asztalra, olyanokat, amiket jó előre (előtte nap) el is készítettem.
Engedve a tömegek nyomásának, ismételtem a feta sajtos sült paprikát.
Persze kellett valami komolyabb is a ragadozóknak, így választottam Harrisék csirkemájpástétomát. Az eredeti recept 6 személyre szól, de mivel a fél kilós és az egy kilós csirkemáj-csomagok között kellett választanom, nem kockáztathattam, hogy nem lesz elég:). Zárójelben megadtam az én mennyiségeimet. Egy literes jénai tálnyi mennyiség lett belőle, ennek a töredéke fogyott el a helyszínen de mindenki vitt belőle.
Mellé adtam egy üveg hagymalekvárt, nagyjából Tintaleves receptje szerint, csak éppen a balzsamecet helyett feketeribizli-ecettel készítettem.
És ha már hagymalekvár, a vega szekció (meg persze mindenki más is) kedvére került még némi sajt is, camembert, gorgonzola (azért egyáltalán nem ragaszkodtam a francia sajtokhoz, és egyébként is ez a kedvencem) és comté formájában.
Az asztalra tettem még egy nagy tál vegyes leveles salátát és az olívaolajat, a balzsamecetet, ezt csak a desszert előtt szedtem le.



Csirkemájpástétom

60 (100) dkg csirkemáj
15 (25) dkg vaj
2 (3) fimomra vágott mogyoróhagyma
2 (3) gerezd fokhagyma
0,75 (1,25) dl vörösbor
tengeri só
frissen őrölt feketebors
0,5 (0,9) dl zsíros tejföl
1-2 szál kakukkfű

A vaj felét felolvasztottam és a megtisztított, feldarabolt csirkemájat megsütöttem, kivettem a serpenyőből. A hagymát, majd a fokhagymát is megsütöttem a serpenyőben maradt vajon, majd hozzáadtam a májhoz. A serpenyőbe öntöttem a bort és felforraltam, hogy fellazítsam a serpenyőben maradt pörköt. A bort és a tejföl a májhoz adtam, sóztam, borsoztam, majd az egész keveréket botmixerrel simára dolgoztam. A krémet (ekkor még elég folyós, puha) fedeles tálba simítottam. A maradék vajat felforrsósítottam és megpirítottam benne a kakukkfüvet, majd a vajat a csirkemájkrém tetejére csorgattam. A pástétomot hűtőbe tettem dermedni.

Visszaszámlálás és visszatekintés 2.

Körvonalazódik a születésnapi vacsorám terve. Bár idén nem járattam hetekig ezen az agyamat, de a végére csak összeállt az ételsor. Inkább rusztikus, mint elegáns lesz, sok szezonális alapanyagból, egy csomó zöldséget és a zöldfűszereket frissen az édesanyám kertjéből szedve. Törekszem az egyszerű nagyszerűségre, a természetes ízekre és karakteres ízpárosításokra. Keresetlenül egyszerű, de változatos ételsort szeretnék főzni, többfajta előétellel, amolyan "hosszú asztal a diófa alatt, a sültestál körbejár" hangulatban.

Ehhez kicsit hasonló volt egy másik emlékezetes születésnapi vacsorám: két éve tapas-büfé volt a koncepció. Nagyon munkás dolog volt, de megérte, egész előző nap vásároltam meg a konyhában "hamupipőkéztem", de azt is élveztem nagyon.

Serrano sonka sárgadinnyével
Ezzel a klasszikussal nem lehet tévedni, a sonkát grissinire tekerve tettem asztalra.

Paradicsomba töltött tonhalsaláta
Az összetördelt tonhaltörzset kapribogyóval, zsenge lilahagymával és citrommal ízesítve töltöttem a kivájt paradicsomokba.

Fetával töltött csípős zöldpaprika
A sajt a kellemesen puhára sütött paprikába töltve, de hogy ne merüljünk el az angyali komfortban, mindez csípős paprikából, a krémes sajtban diódarabok.

Aszalt paradicsomos padlizsán tekercs
A hosszában fölszelt, megsütött padlizsánszeletekbe rozmaringos-olajos aszalt paradicsomot tekertem.

Szárzeller gorgonzolával
A szárzellert megtöltöttem krémes gorgonzolával, pisztáciaszemeket nyomtam a tetejébe.

Cukkinisaláta

Pestos tésztasaláta parmezánkosárkákban
A pestoból kihagyott parmezánt megolvasztva kosárkákat formáltam benne és ebben tálaltam a pestoban megfördetett mini farfalle tésztát.

Rukolasaláta mazsolával, fenyőmaggal, balzsamecettel
Erről is megemlékeztem már korábban.

Garnélarák fokhagymával, gyömbérrel, chilivel pirítva

Zsályás-szalonnás borjúmáj-nyárs
A felkockázott borjúmájat zsályalevelekkel és szalonnacsíkokkal húztam nyársra és sütöttem meg serpenyőben.

Kakukkfűvel pácolt grillezett kecskeborda
Ez teljesen édesanyám projektje volt. Ő nevelte, vágta a kecskét, majd pácolta, sütötte a gusztusos kis érméket. Friss áfonyaszemekkel került asztalra.

Anyukám "műsoron kívül" készített előre egy tálat: görögdinnye, fetakockák, zsenge lilahagyma, menta, citromlé – zseniális, talán Nigella lehetett a forrás. Teljesen beleillett a koncepciómba.

Akartam még vörösborban sült chorizot is készíteni, de látva, hogy nincs már rá kapacitás, ezt elnapoltam.

Mindehhez remekül passzoltak a szintén anyukám keze munkáját dícsérő óriás-stanglik, isteni volt azzal tunkolni a jó kis fűszeres olajokat-szaftokat.

(Ezt a rengeteg dolgot persze nem tudtam volna egyedül egy délután elkészíteni, az olajos-pácolt zöldségek előtte egy nappal készültek, a vacsora előtti közvetlen munkában is akadt – nem is kevés – segítségem: édesanyám, húgom, sógorom, férjem. Ezúton is köszönöm a közreműködésüket, valamint azoknak, akiket érint (legfőképpen a férjemet), köszönöm, hogy ilyen jól viselték a már hetekkel előtte tanusított, mindent elsöprő, gyermeki lelkesedésemet!)

A születésnapi torta is rendhagyó volt. A sógorommal együtt ünnepelünk, ilyenkor közös tortát kapunk (egyébként is szeretünk felezni, szelet süteményt, ezt-azt, egyszer két fél tortát kaptunk, egy fél csokist meg egy fél túrós-gyümölcsöst, gyönyörűen kivitelezte a húgom, meg fogom keresni a fényképet róla), ez egy trüffel-golyókból rakott nagy halom volt, tetején a kettőnk összéletkorát jelző gyertyával.

Előkotortam egy képet az asztalról. A kép minőségéből is látszik, hogy nem a tökéletes fotózásra törekedtünk éppen, de egyáltalán nem bánom, sokkal jobb volt álélni az élményt, mint dokumentálni.

Szeretem ezeket a vacsorákat. Minden addig tartó lépést élvezek: amíg kitalálom, hogy mit fogok főzni, az eszeveszett rohangálást az alapanyagokért, ahogy készülnek az ételek. Népes, jókedvű család vagyunk, de nagyon élvezem a hirtelen beálló csöndet, mikor elkezdünk enni. Örülök a dícsérő szavaknak, de nem ezért csinálom. Az a legjobb az egészben, hogy együtt lehetünk. Remélem, még nagyon sokáig.

Visszaszámlálás és visszatekintés 1.

Már csak néhány nap a születésnapomig illetve a hozzá kapcsolódó vacsoráig, és az elmúlt évekkel ellentétben idén alig foglalkoztam még a kérdéssel. Persze jó ideje kavarognak az ötletek a fejemben, de nem állt még össze igazán a koncepció.
Bár nem volt kifejezett szándékom, de a társaság konzervatívabb részének tiltakozása miatt idén sem fogok egzotikusabb fogások irányába kalandozni, pedig az indiai konyha igazán jó kezdés lett volna – hagyom még érni a témát. (Bár van egy olyan sejtésem, hogy csak addig ellenkeznének, míg meg nem kóstolnának egy zöldségpakorát vagy egy isteni tandoori csirkét. Olyan embert pedig még nem láttam, aki a mangó lassit ne szerette volna.)
Igaz ugyan, hogy nehezített pályán dolgozom, hiszen a vacsora délutánján érkezem a helyszínre (50 km a saját konyhámtól), igyekszem mindent, amit lehet még otthon előkészíteni, szóval nem egyszerű, de ez sem tántorít el attól, hogy változatos és bőséges ételsort állítsak össze. Hiába is mondják nekem, hogy „ne csinálj annyifélét”, én nem megúszni akarom ezt a vacsorát, nem letudni egy kötelező feladatot – nekem ez öröm, erre készülök egész évben, és élvezni akarom az alkotás örömét. Nem véletlen, hogy ezt a blogot is a tavalyi – az volt szerintem eddig a legjobb – vacsoráról szóló beszámolóval kezdtem.
Talán segít, ha áttekintem, mi is volt eddig, bár nem célom, hogy ismételjek – még ha vannak is kedvencek, amelyek ilyen-olyan formában évről-évre előfordultak. Néha én is engedek a tömeg nyomásának :), bár szívesebben bíztatnám őket arra, hogy készítsék el maguknak otthon is ezeket az ételeket.
Az első ilyen vacsorát a harmincadik születésnapomon adtam, akkor kértem a szeretteimet, hogy legyenek kedvesek az általam elkészített vacsorát elfogyasztani. Furcsán hangozhat, de ehhez tudni kell, hogy majd minden családi ünnepet a szüleimnél tartunk, földrajzilag és geometriailag az a legkedvezőbb.

Akkor a menü a következő volt:

A koccintáshoz és aperitívnek elfogyasztott száraz pezsgő mellé volt néhány apró falatka, különböző színű sós mignonok (a krémsajtos-túrós golyókat zöldfűszerekben, pirospaprikában és szezámmagban forgattam meg), illetve cseresznyeparadicsom-fürtöcskék, szanaszéjjel szórva az asztalon, dekorációnak sem volt utolsó (amíg el nem fogyott).

Előételnek mindenki kapott egy fél szilvásváradi füstölt pisztrángot, mellé tejszínes tormahabot almában és kevés majonézes szárzeller-narancs salátát.

Elválasztó fogásnak, a hal füstölt ízétől megtisztítani az ízlelőbimbókat, paradicsomsörbetet adtam. Ez csipetnyi cayenne borssal és mentával készült, tálaláskor ouzoval locsoltam meg.

A főétel marhahús volt, padlizsánhab alatt. A fehérpecsenye-érméket (bélszínt nem kaptam kis városunkban) elősütöttem, majd az áttört padlizsánból, kakukkfűből és keményre vert tojásfehérjéből készült habbal megkentem. A köret olajos magvakkal grillezett paradicsomból, párolt cukkiniszalagokból és zöldbabcsokrokból állt.

Desszertnek tejcsokiból és fehércsokiból készítettem habot, reberbaratükrön és nektarinrózsákkal diszítve tálaltam.

Két receptből egy harmadik

Gondolom, hogy akik egy kicsit is kreatívnak tartjuk magunkat a főzésben, hagyjuk magunkat a megtapasztalt élményeink által inspirálni, ám a sok ötletet összegyúrva, a saját ízlésünkre formálva, a megszületett új ételben az egyes hatások sokszor már alig kimutathatóak.
Ám a mi mai ebédünk egyértelműen levezethető két bloggertársam egy-egy posztjából.

Készítettem már hasonlót, Chili&Vanília receptje nyomán. Ő a krumplipürébe karamellizált hagymát és körtét, valamint rukolát kever. Mivel nálunk a pürének éppen nem volt mit körítenie, ezért úgy módosítottam az ételt, hogy a körtét szeletekben serpenyőben sütöttem meg, és mivel éppen volt egy kis kéksajt is – a körte nagy barátja –, olvasztottam egy keveset a körteszeletekre.

Fűszeres Eszter utolsó VKF!-re készült pályaműve felidézte bennem ezt az emléket, és nagyon megtetszett az, ahogyan ő a körtét elkészíti. Semmi fakszni, be a sütőbe, ezek a nekem való receptek. Sőt, én nem is blansíroztam a körtéket sütés előtt (nem vagyok nagy blansírozós…), gondoltam, elég lesz fólia alatt megpárolni kicsit a fehérbor gőzében, nem is tévedtem –a körte éppen eléggé megpuhult de nem esett szét.

Ugyan vizuálisan nem egy túl izgató étel, de az ízek harmóniája lenyűgőző, vegetárius vendégek előtt lehet vele villantani. Szerintem húsevők előtt is, de ők kaphatnak mellé egy szelet natúr csirkemellet is.

Körte kéksajttal, mellé krumplipüré karamellizált hagymával és rukolával

2 nagy krumpli
diónyi vaj
szerecsendió
só
1 nagy fej hagyma
olaj
1 kanál méz
2 marék rukola
3 körte
0,5 dl fehérbor
5 dkg márványsajt
egy marék durvára tört dió

A krumplit meghámozom, apró kockákra vágom. Annyi enyhén sós vízben, ami ellepi, felteszem főni. A körtéket félbevágom, a magházát kikanyarítom. Sütőtálba teszem a körtéket, aláöntöm a bort, befedem alufóliával és beteszem a sütőbe 10-15 percre. Közben a hagymát nem túl apró kockára vágom és olajon elkezdem sütni. Mikor kezd barnulni, rácsorgatom a mézet és karamellizálom, vigyázva, hogy meg ne égjen. Eddigre a körte már kicsit megpuhult, ráteszem a sajtot, megszórom a dióval és visszateszem a sütőbe, már fólia nélkül. Elkészítem a krumplipürét. A puhára főtt krumpliról leöntöm a vízet (de nem a mosogatóba), összetöröm, robotgéppel habosra keverem. Forró tejjel és vajjal kellene kikeverni, de éppen nem volt tej, ezért a krumpli főzőlevével állítottam be a püré állagát. Kevés reszelt szerecsendióval fűszerezem, majd a kész pürébe belekeverem a karamellizált hagymát és a megtisztított, felaprított rukolát. A fűszeres krumplipürét a sajtos körtékkel tálalom.
2 adag

Főkóstolóm kommentárja:
„A körte meg a sajt nem jön össze igazán. Vagy körtét eszem, vagy sajtot. Amikor szeletben sütötted a körtét, harmonikusabb volt.”
Tanulság: oda kell figyelni a sajteloszlásra. Legközelebb jobban elterítem a sajtot a körte felületén.

VKF! VII. - A nyaralás íze

Kicsit időzavarba kerültem, nem voltam biztos benne, hogy nevezek a VKF! VII. fordulójában, de remélem, Chilii elnézi még nekem ezt a kis késést.

Jól föladta a leckét : A nyaralás ízei – nem tűnik nehéz témának, de elsőre mégsem jutott eszembe semmi frappáns. Mi is a nyaralás íze? Gyerekkoromból a SZOT-üdülő 3 választható menüjéből semmi emlékezetes, legföljebb a sült hal a strandon, vagy az akkor még szigorúan csak fokhagymás (semmi tejföl meg sajt, egyéb tunningokról nem is beszélve) lángos, a főtt kukorica, az önellátós nyaralásokról pedig a lecsó.

Mióta „nagy” vagyok, nem tudok beszámolni „klasszikus” nyaralásról. Nagyjából meghatározzuk az útirányt, aztán a sátrat földobjuk a biciklire vagy bedobjuk a kocsiba és hajrá, ritkán alszunk kettőt is egy helyen. Ha mégsem kempingben szállunk meg, szobát sem foglalunk előre, ahol az este ér bennünket, ott alszunk. Ilyenkor persze nem főzök, minden este étteremben enni sem fér bele a költségvetésbe, de a gasztronómiai érdeklődésem nagyon komolyan nyom a latba a nyaralás alatt is – sőt, meghatározza némiképp az úticélt is (Mongólia éppen ezért nem érdekel:)).

Be kell vallanom, nekem a nyaralás is elsősorban az asztali örömökről szól, én a konyhán keresztül szeretem fölfedezni az idegen kultúrákat. Ahogy a férjem megfogalmazta, az ő feladata a kultúrprogram, a megnézendő „kövek” ismertetése, az én dolgom a hadtáp, én választom ki, hogy hol fogunk enni.

Az erdélyi túránkon internetes fórumokról kigyűjtött komoly listám volt, nem csak a látnivalókról, de az evésre javasolt helyekről is. Az a babos lecsó egy kis falusi étteremben, a friss pisztráng a vármezői pisztrángtelepen – ma már tudom – musdéjjal, vagy a faszénen sült kürtőskalács – eszembe sem jut azóta itthon kürtőskalácsot venni –, az a csorbaleves a Hargitán, ezek is az erdélyi nyaralás fontos emlékei.

Nem vagyok oda a tengerparti nyaralásért, nem bírok egész nap a forró homokon aszalódni, nem csodálom búvárszemüvegben a tenger élővilágát. Az egyetlen, ami a tengerből érdekel – de az nagyon! –, hogy mit lehet megenni belőle. Odavagyok a friss rákért, kagylóért, tengeri halakért, akár nyersen is. Ó, az a tarisznyarák meg a hatalmas vegyes tengeri tálak, tengeri csiga Normandiában, a legegyszerűbben feltálalt homár (zamatos olívaolajjal, bazsalikomlevéllel és nyers zöldségekkel ) Olaszországban – ha lehet, mindig halételeket rendelek. Az isztriai túránkon is alig vártam, hogy végre egy halvendéglőben vacsorázzunk. Egy másik – kivételes – alkalommal jópár napot eltöltöttünk egy Zadar közeli apartmanban, a nyaralás csúcspontja számomra az volt, mikor a halpiaci zsákmányból isteni grillvacsorát rittyentettünk: ott ettem először tonhalat, kicsit túlsült ugyan, de így is isteni volt. A faszénen sült tintahal íze is felejthetetlen, a tintahal fokhagymás-citromos páclevét és a levágott lábait egy krémes rizottóban használtam föl. A halak fűszerezéséhez a rozmaringot a kertben szedtük, készült még padlizsán és cukkini is a kerti grillen, sok paradicsommal, könnyű fehérborral lett tökéletes a vacsora.

Ám ezeket itthon rekonstruálni lehetetlen. Nem csak azért, mert nincs halpiac, a fagyasztott tenger gyümölcsei meg nagyon messze áll a frisstől. Van egy csomó olyan étel, ami csak ott olyan, amilyen. A panzanella sem lenne olyan, mint amit a héten Monteriggioniban kóstoltam –kis csalással ez is lehetne a pályamunkám, egy hónap múlva arrafelé pihenünk és ebben a bárban mindenképpen szeretném megebédeltetni a társaságot –, nem tudom hirtelen, melyik itthoni kenyér hasonlít legjobban a toszkán kenyérre. De legfőképpen azért nem is érdemes itthon próbálkozni ezekkel, mert azok az ízek azzal a hangulattal együtt az igaziak.

Szóval gondolkodtam egy darabig, mivel is kellene részt vennem ezen a fordulón. Aztán egy olyan étel mellett döntöttem, amit egy nyaralás alkalmával ismertem meg, igazi forró nyárra való, sőt nyaralós étel, nem kell hozzá semmilyen különleges hozzávaló, pár perc alatt össze lehet dobni akár egy kempingben is.

Majd’ 20 éve már (ő, még leírni is szörnyű), hogy Bulgáriában nyaraltam, egy úttörőtáborban kaptunk teljes ellátást. A sopszka mellett volt még egy fogás, amit nagyon gyakran ettünk, ez pedig egy hideg joghurtos uborkaleves, a tarator. Ezt haza is hoztuk, az idei forró nyáron is ettünk hasonlót. Persze a húsz év alatt sok változatban készítettem, megpróbáltam most a bolgár változatra visszaemlékezni. A wikipedia szerint kapor is van a taratorban, én erre nem emlékszem, de rosszat nem tesz neki, mindenestre elkészítettem kaporral és anélkül is. Ami biztos: fokhagyma és dió.

Tarator – bolgár hideg uborkaleves

1 kígyóuborka apró kockákra vágva
5 dl joghurt
2 dl víz
2 gerezd fokhagyma
2 marék dió
pár csepp olívaolaj
( friss kapor)

Az uborkát apró kockákra vágom, összekeverem a zúzott fokhagymával, joghurttal és a vízzel, tetszés szerint kaporral. Jól behűtöm. Tálaláskor olívaolajat csöpögtetek rá és megszórom durvára tördelt dióval.
2 adag

Készítek máshogyan is hideg uborkalevest. Kimarad a fokhagyma, kapor és dió, helyette mentalevelet tépkedek és kis citromhéjat reszelek bele. Vagy az uborka helyett/mellett kovászos uborkát kockázok bele. Vagy az uborka-joghurt verhetetlen páros kiegészül paradicsommal, római köménnyel - ez már átvezet a raiták világába...

Csak elkészült ez is

A hétvégén még a tűzhelyet sem gyújtottam be, csak rengeteg hűtött dinnyét, sajtokat, sóskafagyit, joghurtot, salátát ettünk – na jó, vendégségben is voltunk, a bográcsos lecsóra azért nem mondtam nemet. De enni is alig van kedvem ebben a forróságban, nem hogy főzni, erősen elszörnyedtem, mikor délben megéreztem a szomszédból kiáradó, vasárnapi rántott karaj nehéz illatát.

Ha a pörkölt- és nokedlifagyi nem is lesz, de az uborkafagyit ideje volt elkészítenem. Rögtön 3 változatban kísérleteztem vele, készült egy krémes fagylalt és két különböző ízesítésű granita, vagyis jégkása.

Krémes bazsalikomos uborkafagylalt, mentás és kapros uborkagranita

2 uborkát botmixerrel pépesítettem, 3 részre osztottam. (Ha lett volna itthon tejpor, akkor elcsentem volna egy-két evőkanálnyi uborkalevet, és tejport péppé keverve vele arcpakolást csináltam volna. Csodálatosan hidratálja és puhává teszi a bőrt.)

Az elsőbe aprított mentát és kevés reszelt citromhéjat kevertem.

A másodikba beleturmixoltam egy kovászos uborkát is, meg vágott kaprot.

A harmadik részt (ez volt a legkevesebb) összekevertem a tegnapi, chips mellé kínált, joghurtból, krémsajtból, bazsalikomból és fokhagymából álló mártogatós maradékával.


A lehűtött masszákat fagyigéppel kikevertem, a krémes fagyi azonnal fogyasztható – sőt, azonnal a legjobb állagú –, de a granitáknak további fagyasztás kell, illetve ezeket fagyigép nélkül is el lehet készíteni, a kapargatós-kevergetős módszerrel.

Eredmény? A granita elég enyhe ízű, de nagyon hűsítő, a krémes fagyi gyönyörűen gombócozható, mellesleg egy ízbomba, hiába, krémsajttal, bazsalikommal, fokhagymával nem lehet tévedni. Fölvéve a repertoárba, ismételni fogom más ízesítéssel is.

Update: a krémes fagyi maradékát elővettem a mélyhűtőből, hogy kicsit puhuljon, kis vacsora utáni nasinak. Elfelejtkeztem róla, mire észbekaptam, felolvadt. Egy másik ételből éppen megmaradt pár szem héjában főtt krumpli, így holnapra van egy adag burgonyasaláta joghurtos-bazsalikomos öntettel.