vasárnap, május 08, 2011
Gorgonzolás rizottó medvehagymával
vasárnap, január 09, 2011
Penne gorgonzolás mártásban, pirított kelkáposztával
hétfő, november 22, 2010
vasárnap, november 21, 2010
Gnocchiparádé
1. Régóta tervezek gnocchit készíteni gesztenyelisztből.
Nem volt kis munka, több órám ment rá, de így együtt sokkal több volt, mint háromféle íz. Szósszal nem is kísérleteztem mellé, egyszerűen zsályás vajban forgattam meg a gombóckákat. Az meg külön öröm, hogy vörösborhoz tudtam húsmentes ételt tálalni.
A gesztenyelisztből készült gnocchi egy olasz oldalról származik, a céklásnál Dolce Vita útmutatását követtem, a vargányáshoz pedig Locatelli alapreceptjét használtam, csak a lisztbe belekevertem a vargányaport.
Gesztenyés gnocchi
5 dl tej
10 dkg gesztenyeliszt
1,5 dkg reszelt parmezán
1 tojás
finomliszt szükség szerint
A felforralt tejben állandó keverés mellett megfőzöm a gesztenyelisztet. Hűlni hagyom, közben a tojásfehérjét habbá verem. A kihűlt gesztenyés alaphoz adom a tojás sárgáját, a reszelt parmezánt, a tojáshabot, és annyi lisztet, hogy formázható masszát kapjak. A tésztából hüvelykujjnyi vastag nudlikat sodrok és 2-3 centi darabokra vágom őket.
Forró vízben kifőzöm, a zsályával megfuttatom vajra szedem.
Vargányás gnocchi
1/2 kg magas keményítőtartalmú krumpli
1 tojás
kb. 16 dkg sima liszt
1 evőkanálnyi szárított vargánya porrá őrölve
só
A krumplit héjában puhára főzöm. Még melegen meghámozom, áttöröm. A vargányaport a liszt kétharmadába keverem (ne vesszem kárba, ha esetleg mégsem kell a teljes kisztmennyiség). A munkafelületre halmozott áttört krumpliba mélyedést készítek, beleöntöm a kissé felvert tojást, a gombaporos lisztet és összegyúrom a tésztát, szükség szerint adagolva a további lisztet. Ne legyen túl kemény a tészta, éppen csak formázható. Hurkákat sodrok belőle és 2-3 cm-es darabokra vágom. (Lehet speciális gnocchikészítő deszkán vagy villán bordásra formázni, de nekem ehhez már nem volt türelmem.)
Kifőzöm, a zsályás vajra szedem.
A zsályás vajhoz
10 dkg vaj
8-10 zsályalevél
A vajat felolvasztom és megfuttatom benne a zsályaleveleket. Ebben forgatom át a kifőtt gnocchit.
vasárnap, október 03, 2010
Borvacsora
hétfő, augusztus 09, 2010
Jön!
Szűzérme, sültpaprika-krém, vargánya, babsterc
Babsterc
25 dkg tarkabab
1 babérlevél
30 dkg liszt
1 dl olaj
só
Az előző nap beáztatott babot bő sós vízben puhára főzöm.
A lisztet szárazon megpirítom, közben felforrósítom az olajat. Mikor a liszt színt kapott, óvatosan (nagyon puffog, vigyázat!) hozzáadom a bab forró főzőlevét, majd a babot is. Krumplinyomóval tessék-lássék megtöröm, inkább jól összekeverem, miközben ráöntöm a forró olajat is.
6-8 adag
Sültpaprika-krém
kápia és/vagy pritaminpaprika, esetleg piros kaliforniai paprika (ami éppen van a piacon), fejenként egy-két darab
3 paprikánként:
2 evőkanálnyi olaj
egy fej vöröshagyma és egy nagy gerezd fokhagyma
löttyintésnyi vörösbor
egy ág kakukkfű
só
bors
balzsamecet
A paprikákat alufóliával bélelt tepsibe téve forró sütőben (szabad tűzön még finomabb lenne) megsütöm addig, míg megfeketedik itt-ott a héja, közben egyszer megfordítom. A forró paprikákat egy mély tányérba teszem és lefedem, 10 percre magára hagyom, hogy összeessen és a héját könnyen le tudjam húzni. Miközben a paprikákat meghámozom, eltávolítom a magjait is, a levét viszont fölfogom. Az így megtisztított paprikát egy-két napig el lehet tartani a hűtőben.
A krémhez a hagymát és a fokhagymát felaprítom és üvegesre sütöm az olajon. Ráteszem a felcsíkozott paprikahúst, átforgatom, sütöm kicsit, hogy a paprika felvegye a hagymás alap aromáját, hozzáadom a kakukkfüvet. Meglöttyintem a vörösborral, meg a paprika levével, sózom, borsozom, így főzöm kb. 15 percig, majd az egészet leturmixolom.
Pár csepp balzsamecettel kerekítem ki az ízét.
hétfő, június 07, 2010
Piláf, pisztráng
Citromos pisztráng; piláf kaporral, mazsolával, pisztáciával
2 db kb. 20dkg-os pisztráng
A megtisztított egész pisztrángokat kívül-belül megsózom, a hasába citromszeleteket és babérlevelet teszek. Kiolajozott sütőtálba, citromszeletekre fektetem a halakat, ráteszem a maradék citromszeleteket, megspriccelem olívaolajjal. 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütöm.
A piláfhoz a rizst megmosom, két-háromszor átöblítem, míg az öblítővíz teljesen tiszta marad. Legalább 20 percre sós vízbe áztatom, így gyorsabban fog megfőni.
A pisztráng 2 adag, a piláf 3-4.
szombat, május 29, 2010
Akácvirág és rebarbara
Akácvirágos rebarbaradzsem
60 dkg rebarbara tisztán mérve
20 dkg cukor
6 dl száráról lecsipkedett akácvirág
fél csomag (12,5 g) dzsemfix
A megtisztított rebarbarát centis darabokra vágom. Összekeverem a cukorral, egy órácskára félreteszem, ennyi idő alatt levet ereszt. Saját levében, mérsékelt tűzön puhára főzöm, mikor már egyneművé vált, hozzáadom az akácvirágot. További 10 percig főzöm, belekeverem a dzsemfixet, felforralom, 2 percig erős lángon főzöm. Előkészített (fertőtlenített) üvegekbe töltöm. A fém tetővel lezárt üvegeket 5 percre felfordítom, majd száraz dunsztban hagyom kihűlni.
Ebből a mennyiségből 3 db 2dl-es kis üvegnyi dzsem készült.
Rebarbarás akácvirágdzsem
30 dkg akácméz
10 dkg rebarbara tisztán mérve
péntek, április 23, 2010
Quesadilla rukolával és medvehagymával
Quesadilla rukolával és medvehagymával
4 tortilla
10 dkg jól olvadó sajt
2 marék rukola
1 marék medvehagyma
2 x 1 dkg vaj
szombat, április 10, 2010
Tavasz!!!
Az alábbi könnyű galuska ihletője Flat-Cat zseniális juhtúrós galuskája volt. Abban ugyan fontos szerep jut a juhtúró pikáns ízének is, de gondoltam, működik ez tehéntúróval is, nagyon kellemes, könnyű állagú lett tőle a tészta, az erősebb ízt pedig a belekevert medvehagyma adta.
A saláta pedig sóskából, medvehagymából, gyermekláncfű zsenge leveleiből készült tökmagolajjal és almaecettel összeforgatva.
Medvehagymás galuska
25 dkg tehéntúró
3 tojás
15 dkg liszt
só
6-8 medvehagymalevél
3 dkg vaj
reszelt sajt
A tojásból, lisztből és az áttört túróból galuskatésztát keverek, sózom, hozzáadom a nagyon finomra aprított medvehagymát, a tésztát negyed órát pihentetem. Lobogva forró sós vízbe szaggatom a, ha feljön a víz tetejére, a kész galuskát olvasztott vajra szedem.
Reszelt sajttal és esetleg további nyers medvehagymával tálalom.
Sok salátát adok mellé.
3 adag
vasárnap, március 28, 2010
TiraMISU
3 tojás
A tojások fehérjéből kemény habot verek. A cukorból fél dl vízzel szirupot főzök, a végén hozzáadom a narancsvirágot és azzal is forralom egy percet. A tojássárgákat elektromos habverővel kicsit felverem, majd a leszűrt, forró szirupot vékony sugárban hozzáadva gyors fokozaton addig verem, míg kivilágosodik és sűrű, habos krémet kapok. Hozzáadom a mascarponét, majd óvatosan beleforgatom a fehérjéből készült habot is.
csütörtök, február 11, 2010
Gorgonzolás rizottó zellerrel, körtével, dióval
Gorgonzolás rizottó zellerrel, körtével, dióval
2 evőkanál olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma
15 dkg rizottórizs
1 dl száraz fehérbor
2 szár szárzeller
6 dl zöldségalaplé
1 nagyobb körte
10 dkg gorgonzola
diónyi vaj
maréknyi szárazon megpirított dió
maréknyi rukola
szombat, január 30, 2010
Sörleves
vasárnap, január 24, 2010
VKF! XXXI. - Újrahasznosítva
szerda, december 16, 2009
Idegen tollakkal - sütőtökleves provanszi fűszerekkel
Sütőtökleves provanszi fűszerekkel
2 evőkanál olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kg sütőtök
2 sárgarépa
40 dkg karfiol
1,5 dl száraz fehérbor
só
1 citrom
fél-fél mokkáskanál a következő szárított fűszerekből (ha van friss, fél teáskanál):
majoranna
szurokfű
rozmaring
kakukkfű
tárkony
levendula
A fimora vágott hagymát az olajon párold üvegesre, add hozzá a fokhagymát. Tedd rá a megtisztított, felkockázott sütőtököt, sárgarépát és a szintén apró darabokra vágott karfiolt, morzsold rá a fűszereket (friss fűszereket a főzés végén tedd csak bele), sózd. Ha a zöldségek egy kissé megpuhultak, öntsd rá a bort, hagyd, hogy az alkohol elpárologjon belőle, majd öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi a zöldségeket. Mérsékelt tűzön főzd puhára, majd mixerrel pürésítsd. Citromlével állítsd be az ízét.
vasárnap, december 06, 2009
Levendulás-almás süti leveles tésztából
Levendulás-almás süti leveles tésztából
1 tojás
2 savanykás alma
szárított levendulavirág
1 dl tejszín
méz
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A kinyújtott, félkész leveles tésztát kitekerem a csomagolásából (vagy a leveles tésztát téglalap alkúra nyújtom), 6 téglalapra vágom. A lapokat a szélektől 1 cm-re körbekarcolom, de a tésztát nem vágom át. Lekenem tojással, a tésztalapok közepét megszurkálom. A vékony almaszeletekkel kirakom a tésztalapok kereten belüli részét. 5 percre beteszem a sütőbe, ezalatt az alma kezd megpuhulni és a lapok kerete kicsit megemelkedik.
Az almára csorgatok egy-egy kiskanál mézet, rámorzsolok egy-két nagy csipet levendulát.
A megmaradt tojást összekeverem a tejszínnel és szétosztom az almás-levendulás tésztalapok közepén. Újabb 10 perc alatt a sütőben a tejszínes-tojásos keverék megszilárdul.
Langyosan is, hidegen is finom.
6 szelet
hétfő, november 30, 2009
VKF! XXX. - Karácsonyi ajándék a konyhából
20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (vanília ill. etil-vanilin nélküli biocsokoládét használtam)
2 dl tejszín
egy (6-8 g) téli szarvasgomba
keserű kakaópor
csütörtök, november 19, 2009
Naplóbejegyzés, 2009. nov. 19.
Gránátalma-dió salsa sült padlizsánon(Chili & Vanília)
Birs curry garnélával, basmati rizzsel (Gourmandula)
vasárnap, november 08, 2009
Gnocchi gesztenyéből

30 dkg főtt gesztenye, áttörve
szombat, november 07, 2009
Villámgyors villantós
Datolyaszilva kecskesajttal, leveles tészta keretben
